Ismerd meg a szerzőt: |
AKIT ÁTVISZNEK A HEGYEN Egész estét betöltő színjáték előjátékkal és utójátékkal (ahogy ez illik) Történik Transzilvániában, két világ (Európa-Ázsia), két világrend – és két történelmi korszak – határvidékén, vasárnap estétől hétfő délelőttig. |
||||||
Szávai Géza 1986-ban, megjelenés reménye nélkül írt regényét – Oszlik a bál / Utójáték – a rendszerváltozás után kétszer is kinyomtatták, idegen nyelveken is kiadták… És most (ebben a kötetben) színpadra „fordítva”, színjátékként jelenik meg. Igaz, a regényben egyetlen elbeszélői mondat sincs, eleve csak a valóság beszél(t): a szereplők egymáshoz, egymásnak. Két magyar szekus (Mámbó és Zudor Antal) a rettegett „fekete autóban” egy éjszaka elviszi a székelyföldi faluból – „meggyőzni” – a makacs (köposz) magángazdát, Molnár Vencelt. A képlet „…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni”, írta a regényről Kukorelly Endre. A könyv egyik román kritikusa, Octavian Soviany a kor szédítő örvényéről beszél „amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a ‘látszatok’ sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.” Maga a szerző így vall egész estét betöltő színjátékáról: „a nem kimondottan vidám ‘élményanyag’ egész nemzedékek életét (és történetét) betöltötte, sőt, folyamatosan betölti. Hadd töltsön be színjátékba oldva egy szórakoztató estét is.” ISBN 978-615-5500-00-8 Ára 1470 Ft Terj. 112 old. puhakötés Megrendelhető innen: |