Ismerd meg a szerzőt:
AKIT ÁTVISZNEK A HEGYEN
Egész estét betöltő színjáték előjátékkal és utójátékkal (ahogy ez illik)

Történik Transzilvániában,
két világ (Európa-Ázsia),
két világrend
– és két történelmi korszak –
határvidékén,
vasárnap estétől
hétfő délelőttig.


Szávai Géza 1986-ban, megjelenés reménye nélkül írt regényét – Oszlik a bál / Utójáték – a rendszerváltozás után kétszer is kinyomtatták, idegen nyelveken is kiadták… És most (ebben a kötetben) színpadra „fordítva”, színjátékként jelenik meg. Igaz, a regényben egyetlen elbeszélői mondat sincs, eleve csak a valóság beszél(t): a szereplők egymáshoz, egymásnak. Két magyar szekus (Mámbó és Zudor Antal) a rettegett „fekete autóban” egy éjszaka elviszi a székelyföldi faluból – „meggyőzni” – a makacs (köposz) magángazdát, Molnár Vencelt. A képlet „…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni”, írta a regényről Kukorelly Endre. A könyv egyik román kritikusa, Octavian Soviany a kor szédítő örvényéről beszél „amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a ‘látszatok’ sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.” Maga a szerző így vall egész estét betöltő színjátékáról: „a nem kimondottan vidám ‘élményanyag’ egész nemzedékek életét (és történetét) betöltötte, sőt, folyamatosan betölti. Hadd töltsön be színjátékba oldva egy szórakoztató estét is.”

ISBN 978-615-5500-00-8
Ára 1470 Ft
Terj. 112 old.
puhakötés



Megrendelhető innen:
A szerzőé a szó

EMBEREK – ÉS SZÍNJÁTÉKOK

Abban nem vagyok biztos, hogy minden földi ember tudja mi a regény, de azt állítom, hogy koncentrált, és ugyanakkor kiterjeszthető (gondolatban, mesélésben tovább oldható) történettel mindenki találkozik. Tehát minden ember olvas (hall) regényt, akárcsak hozzá hasonlóan milliárdnyi embertársa, például Izsákról és Ábrahámról. Vagy szűk körökben ismerhetnek egy-egy regényt például a nagymama ifjúkori szerelméről, a nagypapa hadifogságáról. Ámde regény mindig van – akkor is, ha nem írják meg.

Színjátékok is folynak itt (ott) az életben (akár másokkal, akár velünk).

A színjátékokat, színjátszó embertársainkat rögtön – vagy előbb-utóbb! – felismerjük. Akár magunk is „színjátszunk.”

Gyerekkorunkban nem kevesen „szerepeltünk” olyan – sokszor megismételt-variált színjátékban – amelyet készen kaptunk a környezetünktől. Magam is megírtam a „kivégzősdi” örökölt színjátékát a Kivégezzük nagyapádat c. regényem egy fejezetében: http://www.szavaigeza.hu/kivegezzuk_nagyapadat/index.php?szoveg=5-fejezet Háborús időkben egy magyar közösség aprólékosan kimódolva megjátssza, hogy kivégzik a tetten ért (történetesen cigány) tolvajt, aki valóságosként éli át főbe lövetésének ceremóniáját. A kegyetlenségében is szellemesként felemlegetett „játékot” későbbi gyerekgenerációk játsszák újra és újra. Maguk közül választva cigányt, őrmestert, rokonokat. Még céljuk is akad olykor (a „játék örömén” túl): a hajdan halálra ítélt tolvajnak a lánya hajlandó levetni a bugyiját, és megmutatni mindenét, ha nem folytatódik a „színjátékot” újrajátszó újabb színjáték…

Vannak ilyen színjátékok. Színház? Az sem kell hozzá (hiszen – mondják – amúgy is színház az egész világ). Az ilyen „primér”, a földből és a földet taposókból csak úgy kinövő, folyton serkenő „színjátékokba” bárki beléphet. Játszik ő is, kitalálja az odaillő saját szövegét; ha kevés az idő, akkor röviden, ha a közönség és a színjátszók nagyon élvezik a játékot, akkor hosszadalmasabban folyik a színjáték.

Én ilyen „priméren” – ha tetszik primitíven – látom a regényt, a színjátékot. (Meg egyebeket.) A látásmódomat azért tartom a magam számára megnyugtatónak, mert ekként érezve és gondolkodva, akár analfabéta favágóként is élhettem volna az életemet, ámde jólesően arra (is) gondolván halhatnék meg, hogy esett (kvázi tudatos) találkozásom regényekkel is, színjátékokkal is. Nem semmi így meghalni.

Gyerekkorom, egyúttal egy történelmi korszak színjátékát külön regényben (Oszlik a bál / Utójáték) írtam meg: nézzük csak, meggyőződés nélkül is meggyőzhetők voltunk mi emberek. Valakit kegyetlen fenyegetettségében úgy visznek át a hegyen, hogy közben át sem viszik – ez színjáték. Milliókkal megesett.
A valóságból ez – „prózai” könyvbe – kiemelve: egy színjáték regénye. A regényből – színpadon előadható játékként – kiemelve: színdarab.

Akár egy kivégzősdi”: hosszan-röviden, szabad szöveghasználattal bárhol játszható ez a „hegyen átvivősdi”színpadi játék. Az Akit átvisznek a hegyen olyan színjáték, amely megengedi, hogy: akár szünet nélkül végigjátsszák. Akkor/ekkor nem lesznek felvonások. És a szöveghúzások miatt rövidebb lesz a játék. (Ellenkező változatban: hosszabb. A regény szövegéből feldúsítva akár öt estén át játszható egy-egy felvonása – „folytatásos drámaként”, vö. sorozatfilm.) Ha elmarad az Utójáték, akkor ennek megfelelően – lazán – átminősül a műfaji megjelölés, például így: Egész estét betöltő színjáték előjátékkal (és utójáték nélkül, pedig az – mondják – illendő). Egészen végletesen szólva: ha valaki egyedül lép színpadra, és végigmondja-játssza Mámbó, vagy Zudor vagy Molnár Vencel szövegét, akkor – így – a (még mindig „érthető”) színjátéka: monodráma.

Az épp érvényesítendő játékszabályokat a játékot éppen játszók döntik el adott helyzetük és közönségük – remélt és bizonyítandó – ismeretében.

Pontosan tudom, hogy akár egy telefonkönyv vagy szakácskönyv oldalait is „elő lehet adni” színpadon. Azt csak sejtem, hogy egy szöveget, egy „játékot” miért játszanak el színjátékokra (is) alkalmas térben (szobaszínháztól stadionig). Megeshet, hogy a világot nagyon „priméren” látó Szávai Gézának az Akit átvisznek a hegyen című színjátékát színpadon is eljátsszák egyszer majd „valakik”.
Csókoltatom őket.



VISSZA

Bemutató Budapesten >>>


Lapozz bele a könyvbe:

ELŐSZÓ

SZEREPLŐK

A SZERZŐ UTÓSZAVA

Látogatások száma 2014. 10. 01. óta:
8882