Ismerd meg a szerzőt:
AKIT ÁTVISZNEK A HEGYEN
Egész estét betöltő színjáték előjátékkal és utójátékkal (ahogy ez illik)

Történik Transzilvániában,
két világ (Európa-Ázsia),
két világrend
– és két történelmi korszak –
határvidékén,
vasárnap estétől
hétfő délelőttig.


Szávai Géza 1986-ban, megjelenés reménye nélkül írt regényét – Oszlik a bál / Utójáték – a rendszerváltozás után kétszer is kinyomtatták, idegen nyelveken is kiadták… És most (ebben a kötetben) színpadra „fordítva”, színjátékként jelenik meg. Igaz, a regényben egyetlen elbeszélői mondat sincs, eleve csak a valóság beszél(t): a szereplők egymáshoz, egymásnak. Két magyar szekus (Mámbó és Zudor Antal) a rettegett „fekete autóban” egy éjszaka elviszi a székelyföldi faluból – „meggyőzni” – a makacs (köposz) magángazdát, Molnár Vencelt. A képlet „…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni”, írta a regényről Kukorelly Endre. A könyv egyik román kritikusa, Octavian Soviany a kor szédítő örvényéről beszél „amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a ‘látszatok’ sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.” Maga a szerző így vall egész estét betöltő színjátékáról: „a nem kimondottan vidám ‘élményanyag’ egész nemzedékek életét (és történetét) betöltötte, sőt, folyamatosan betölti. Hadd töltsön be színjátékba oldva egy szórakoztató estét is.”

ISBN 978-615-5500-00-8
Ára 1470 Ft
Terj. 112 old.
puhakötés



Megrendelhető innen:
Kritikusoké a szó

A színjáték alapját képező Oszlik a bál / Utójáték című regény kritikai visszhangjából:

…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni. Normálisan. A maga normái szerint. Magyar szekusok között szolgálatban arról megy a vita, miközben egy összekötözött kezű székely atyafit szállítanak Bukarestbe a kocsijukon, hogy Marilyn Monroe vagy Anita Ekberg „a század legjobb nője”.
Kukorelly Endre (Élet és Irodalom, Budapest, 2001. 45. évfolyam, 14. szám)
*

Mellbevágó olvasmány az Utójáték.
(…)
Mámbó és Zudor elvtárs – emberszabású lények. Még csak nem is rosszak. Az emberhez hasonlóan gondolkoznak – mégsem emberül. Félelmetesek, mert noha a regény során semmi szörnyűséget se tesznek a lóvadászaton kívül – Szávai Géza virtuóz módon érzékelteti: minden kitelik tőlük. Groteszk írásnak tűnik – holott nem az. Inkább egy groteszk korszak hűséges tükre.
Szávai Géza sajátos humorral, az érett prózaíró bravúrjával megírt könyve – valójában siratni valóan szomorú képet nyújt a korról, amelyet tárgyal.
Fodor Sándor (Az a „Köposz” Szávai, Helikon, Kolozsvár, 1992. január 31.)
*

A regény három, egymással párhuzamosan zajló belső monológ szakaszainak montírozása, megszakítva néha egy-egy rövid párbeszéddel. A három főszereplő egy időben reflektál arra a helyzetre, melynek szenvedő alanya a mindenkori fogva tartott, elhurcolt egyén, illetve a „jelenet” kellékei, a letartóztatók, valamely hatalom pribékjei. Különböző nézőpontok jutnak kifejezésre, amint halad előre a három belső monológ kifejlése, néhol egymásba kapcsolódnak a gondolatok, másutt egymáshoz csapódnak hullámok gyanánt.
(…)
Az író újabb nyitást hajt végre – utójátékot teremt a regény első (terjedelmes) részében megjelenített történethez –, s ennek fényében a három főszereplő további útja is feltárul. Ez az írói eljárás egyben egy olyan (...) felfogás kifejeződése, miszerint a történelem s az egyéni létezés egymást követő szakaszai is végső soron utójátéknak minősíthetők.
(…)
A monológok nyomán megjelent tudattereket komor, nyomasztó hangulat lengi be. A belső monológ továbbra is a személyesség jegyeivel tölti fel a narrá ciót, s a szabad-függő beszéd alkalmazása, akárcsak az első részben, plasztikussá és könnyeddé, életszerűvé teszi az Utójáték regénynyelvét. Egészében pedig élményszerű a mű.
Borcsa János (Szávai-változat a regényre, LÁTÓ 1993/10)
*

Az Oszlik a bál / Utójáték román visszhangjából:
…Molnár Vencel esete a személyiségvesztés története. (…)
Az írói elbeszélés formája tehát az elbeszélt történet „tartalmából” nő ki, ábrázolja ezt a tartalmat, annak a fajta másodlagos realizmusnak az értelmében, amelyről a regény egyes teoretikusai beszélnek. Szávai egész szemléletét az ábrázolás gondolatának rendeli alá. Az Oszlik a bálban (mint egyébként a Sétában is) azonban a szerző képes a „posztmodern univerzáliákat” egy sajátos atmoszférával rendelkező világ hagyományos keretei között is működtetni (…) – mely világ szétfoszlását nosztalgikus iróniával szemléli. Mert Molnár Vencel személyiségvesztése lényegében a tradicionális székely közösség bomlási folyamatának – az egyén szintjén történő – ábrázolása a modernitás szédítő örvényében, amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a „látszatok” sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.
Octavian Soviany (Romanul si principiul incertitudinii, CUVANTUL, Bukarest, 1999, június)
*

A képlet, amelyben három belső monológ váltakozik, erőteljes pszichológiai ábrázolást tesz szükségessé. A szereplők, a makacs kulák és a két rendőr vagy szekus, akik végül ráveszik őt, hogy belépjen a „kollektív”-be, ezúttal meghaladják, felborítják a manicheista sablonokat. A jelentéktelen Molnár nem játssza feltétlenül a kommunista rendszer kemény ellenzékijének szerepét, az elnyomó apparátust sem a hatalom magas rangú figurái vagy a fenevadak módjára tomboló pribékek képviselik. A hármuk közötti kapcsolatokat az író finomabb lencsén át láttatja. Tulajdonképpen a politikai evidenciák szintjén túlmenően a regény komplexebb feltárást végez, többnyire azokat a gyakran zavaros pszichikai mechanizmusokat közelíti meg, amelyeken a rezsim működése alapult. A regény (…) pszichologizmusa más természetű, mint az, amely a „klasszikus” modern próza büszkesége volt (Proust&Comp.): ritmusa szaporább, hol kifejtett, hol pedig burkolt humorral telített, az egymást keresztező monológok nem süllyednek a három szereplő tudatának mélyére, gondolataik, képzelgéseik valahogy mindig vonatkozásba kerülnek a külvilággal, melyet változatos részleteiben, sokszínűségében, festőiségében figyelnek meg. A Sétában megismert „ecsetkezelés” itt is remekel. A regény több szinten képződő (…)
leleményességgel alakított szövege egy bizonyos közösség, történelem, világ lehető legélőbb képét nyújtja.
Ion Bogdan Lefter (Ál-utazás egy falu körül: monológok és epilógusok; van-e jövő? – a regény román kiadásának utószavából)
*

Ha a „fiókban rejtegetett irodalomról” eleget írtak Romániában, talán még sokkal többet is, mint kellett volna – hiszen a nagy művek hiányoznak – sajátos helyzet, hogy egy magyar író könyvéről írhatunk, mely 1986-ban a fiókjában volt: Va binecuvintez cu gloante / Postludiu (Oszlik a bál /Utójáték)…

Csodálatos oldalak vannak ebben a könyvben, felfokozott feszültség, lélektani szépség.

Persze a regény tétje ma már más. De, mint egy szeizmográf, a hajdani gyerek, a szerző, Szávai Géza emlékezete mindent megjegyzett ami nem feledhető részlet egy székely toposzban.
Miként a Séta gramofonzenére-ben az elbeszélés erős, robusztus, olyan részletek bőségével, amelyek a falu világát definiálták és megtartották.
Grigore Scarlat: Fiókban rejtegetett irodalom (Convorbiri Literare, Iasi, 2001, április)




VISSZA

Bemutató Budapesten >>>


Lapozz bele a könyvbe:

ELŐSZÓ

SZEREPLŐK

A SZERZŐ UTÓSZAVA

Látogatások száma 2014. 10. 01. óta:
7784