Ismerd meg a szerzőt:
AKIT ÁTVISZNEK A HEGYEN
Egész estét betöltő színjáték előjátékkal és utójátékkal (ahogy ez illik)

Történik Transzilvániában,
két világ (Európa-Ázsia),
két világrend
– és két történelmi korszak –
határvidékén,
vasárnap estétől
hétfő délelőttig.


Szávai Géza 1986-ban, megjelenés reménye nélkül írt regényét – Oszlik a bál / Utójáték – a rendszerváltozás után kétszer is kinyomtatták, idegen nyelveken is kiadták… És most (ebben a kötetben) színpadra „fordítva”, színjátékként jelenik meg. Igaz, a regényben egyetlen elbeszélői mondat sincs, eleve csak a valóság beszél(t): a szereplők egymáshoz, egymásnak. Két magyar szekus (Mámbó és Zudor Antal) a rettegett „fekete autóban” egy éjszaka elviszi a székelyföldi faluból – „meggyőzni” – a makacs (köposz) magángazdát, Molnár Vencelt. A képlet „…halálos pontosan működik (…) nem játék, nem stilizálás, nincs hamisan kizengetett tragikus hang, úgy vélem, így kell ilyen legördögibb ügyekről beszélni”, írta a regényről Kukorelly Endre. A könyv egyik román kritikusa, Octavian Soviany a kor szédítő örvényéről beszél „amelyet Szávai Géza a posztmodern író eszközeivel ragad meg, úgy szemlélve a történelmet, mint a ‘látszatok’ sorjázását, amelyet egy hatalmas tragikomédia levegője leng be.” Maga a szerző így vall egész estét betöltő színjátékáról: „a nem kimondottan vidám ‘élményanyag’ egész nemzedékek életét (és történetét) betöltötte, sőt, folyamatosan betölti. Hadd töltsön be színjátékba oldva egy szórakoztató estét is.”

ISBN 978-615-5500-00-8
Ára 1470 Ft
Terj. 112 old.
puhakötés



Megrendelhető innen:
A MEGGYŐZÉS ÉJSZAKÁJA

AKIT ÁTVISZNEK A HEGYEN című drámájáról Szávai Gézát kérdezi Veres Emese-Gyöngyvér

A vérbeli regényíró drámával kísérletezik. Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című kötetéről Veres Emese Gyöngyvér kérdezte a szerzőt.

Veres Emese Gyöngyvér: Már gyerekkorában eldöntötte, hogy regényeket fog írni. Aztán sikerült is egy olyant írnia, amely kísérletre indította. Szávai Géza kiemelte a párbeszédeket, és máris kész lett az egész estét betöltő darab, Akit átvisznek a hegyen. Molnár Vencel történetesen Erdély szülötte. Konok székelyember, aki a sajátját nem adja. Aztán mégis. A meggyőzés éjszakája bármely szocialista országban előfordulhatott. A helynek ezúttal nincs jelentősége. Vagy mégis? Hiszen Szávai Géza humora, furfangossága, nyelvezete a székelységéből merít. Ráadásul már a könyv borítóján pontosan eligazít?

Szávai Géza: – Minden könyvnek a borítója magát a művet és önmagát magyarázó, többé-kevésbé reklám. Tehát ha azt mondom, hogy autó, akkor pontosítok, van négy kereke, megy előre, megy rükvercbe, és ha valamit még tud, esetleg másfél méterre fölszáll… Tehát a borítón ezért ez a többé-kevésbé játékos és vicces megoldás, ami egyúttal arra is utal, hogy maga a kötetbe foglalt mű is rendhagyó módon vicces, groteszk, vidám, sírnivaló, nevetnivaló, tehát több dimenziójú játék az életről.

Veres Emese Gyöngyvér – Önre nem jellemző az, hogy színjátékokat írjon, vagy legalábbis eddig regényíróként, novellaíróként tartjuk számon. Miért éppen a színjáték?

Szávai Géza – Gyerekkorom óta regényeket akartam írni, és mindig regényeket is írtam. Viszont az embernek valahol be kell határolnia azt, amit akar, és van mindennek, nemcsak szerzőnek, egy-egy könyvnek is: végzete. Gyakran előfordul, hogy az író halála után egyik vagy másik regényét annak rendje és módja szerint átírják, színpadra viszik. Ez egy igen jellemző jelenség, amit én soha életemben nem támogattam. Viszont a dráma mindig érdekelt, mint műfaji lehetőség, nem úgy, hogy színpadra írjak és vigyek mindenféle dolgokat. A lényege szerint érdekelt: mi az, ami az emberiség életéből kiiktathatatlan.
Ugye, az emberi életből kiiktathatatlan a történet, mert mindennek van története, van a Földnek, van az embernek. Ám egyéb is van… Én írtam például egy regényt, Kivégezzük nagyapádat, egyik fejezetének az a címe, hogy Kivégzősdi. A gyerekek azt játsszák, amit egyébként hallottak egy előző generációtól, hogy egy embert miként próbáltak viccből kivégezni. Ezt a játékot nevezik ők kivégzősdinek. És így élik meg életüknek egy drámai pillanatát. Amit groteszk, víg átéléssel játszanak. Hiszen ami már nem fenyeget, csak a múltból jön elő, az már nem tragikus, hanem annak csak egy olyan utórezgése, amellyel levezeti az ember a lelki feszültségeit. Ilyen szempontból érdekelt engem, hogy mi az, hogy játék, mi az, hogy dráma. Ami az életben – mondjuk – egy kivégzősdi! Vagy lehet egy mindenki által ismert „játék”, de vérre, fejvesztésre menő játék, hogy: belépsz a kollektív gazdaságba, a termelőszövetkezetbe, avagy nem lépsz be a termelőszövetkezetbe. Ezt úgy olyan százmilliós nagyságrendben játszották emberekkel, Kelet-Európától Ázsia keleti részéig. Ugyanakkor ez egyéni dráma- és játékhelyzet.
Én ezt megírtam regényben.
Jól ki lehetett fejteni. De a regény önmagában is drámai dolog volt. Ahogy a másik regényben, a Kivégezzük nagyapádat címűben is annak rendje-módja szerint játszódik egy dráma, a kivégzősdi… Visszatérve az Oszlik a bál című regényhez, annak az alcíme, sőt az eredetinek a címe is: Utójáték. Utójáték egy korszakhoz. Játék, amit mindenkivel eljátszottak.
Ez a játék mind a mai napig meghatározza az életünket, hiszen erre a játékra való utalások rendszeréből áll össze a mai nyelvünk, hiába, hogy a rendszerváltás után két évtizeddel vagyunk. A rendszerváltás előtt volt egy másik rendszer, és rendszerváltogatások játékának lényege az, hogy mindenkit átvisznek a hegyen. A drámai kérdés pedig: hogyan sikerült az embereket átvinni a hegyen. És akkor azt mondtam, hogy én ebből a regényből úgy csinálok egy drámát, hogy a szövegéhez szinte nem is nyúlok. A regényben nagyon erős belső monológok meg párbeszédek vannak, én azokat csak felvonásokban és jelenetekbe rendezem, és az egésznek az lesz a címe: Akit átvisznek a hegyen. A dráma kiindulópontját képező regény megjelent oroszul is, románul is, és én azt mondtam, hogy a magyarból kiindulva – egész egyszerűen, amit kihúztam, annak a mintájára – kihúzható a román regényből, kihúzható az orosz regényből, és egy az egyben él a magyar után román nyelven és orosz nyelven is a dráma. Tehát én ennyire írói kísérletként fogtam fel a dráma kivonását a regényből. Azonban a lényeg ez a fajta tapasztalás, hogy az embert valamilyen lelki pszichés és zsarolás tárgyává teszik, és akarata, meggyőződése, zsigeri érzületei ellenére átviszik valahová, ilyen szempontból ami történik ezzel a Molnár Vencel nevű földművessel, aki elhatározta, hogy nem lép be a termelőszövetkezetbe. Egy este megáll egy fekete kocsi, őt berakják a fekete kocsiba és átviszik a hegyen, és beviszik Bukarestbe vagy átviszik Moszkvába, valahová, ahol őt aztán beléptetik. És viszik, viszik, viszik. És akkor ez az ember távolodik a saját énjétől, a saját meggyőződésétől is. Egy éjszakán át hurcolják (mert nem vitték sehova, csak a falu körül kerengtek vele, miközben ő azt hitte, hogy viszik). És reggel, amikor az autót kinyitják, már egyenesen ő követeli, hogy aláírhassa a belépési nyilatkozatot. A történet maga a regényben folytatódik tovább. Ott kiderül, mi történik később a szereplőkkel, azokkal az állambiztonságiakkal, akik őt vitték: tíz év múlva. És megint tíz-tizenöt év múlva mi történik Molnár Vencellel és az állambiztonságiakkal. De magában a drámában csak ezt az első éjszakát őriztem meg. A dráma alcíme alatt ott is van, hogy: történik két rendszer és két kontinens határán vasárnap estétől hétfő reggelig.

Veres Emese Gyöngyvér – Ez az éjszaka tele van groteszknél groteszkebb párbeszédekkel, humoros jelenetekkel, miközben pontosan tudjuk, hogy mekkora dráma, mekkora feszültség volt ez annak idején, még akár emberéletet is követelt az, hogy valakit arra kényszerítsenek, hogy belépjen a kollektívbe. De hát eltávolodunk időben, inkább a groteszksége marad meg.

Szávai Géza – Megmarad a lényege, mert hiszen ha valamitől picit eltávolodunk – márpedig az ember a saját életet történéseitől is eltávolodik, mihelyt túléli azokat –, marad ez a hihetetlenül groteszk jelentése és groteszk lényege a dolgoknak. Hogy a fene egye meg, senki nem hisz benne, senki nem akarja, és mégis – akár a másikat kinyírva – megcsinálja. Ebből a szempontból ez groteszk is, azon kívül pedig színpadra vinni bármit lehet. Én nem vagyok drámaíró, előfordulhat, hogy fogok még drámákat írni, de attól függetlenül regényíró maradok. Abszolúte nem érdekel, meg kell mondanom nagyon őszintén, hogy amikor valaki jön és mondja, hogy „drámaírodalmi szabályok meg…” – én megvonom a vállam, és egyet vigyorgok kajánul. Ilyen szempontból ez az Akit átvittek a hegyen című játék lehetőségként él. Írtam hozzá egy előszót, és külön fölhívom az esetleg játszó kedvű rendezőket és színészeket, hogy ezt a játékot igen szabadon kell kezelni. Itt például egymás mellett folyó monológok is vannak. Mert a színpadon nemcsak az történhet, hogy egymással beszélgetnek emberek. Az életbeli nagy élményeinket én sajnos nem látom a színpadon ugyanekkora élményként megjelenni, hogy emberek beszélnek el egymás mellett. És mégis: az egymás melletti elbeszélések egymással párbeszédben vannak! Döbbenetem, hogy ezt errefelé a dráma nem képes kiaknázni. Hát a Valakit átvisznek a hegyen készen kínálja föl, elképzelésem akár egy falusi színpadon, akár bármilyen nagy színpadon. Van a drámának egy groteszk szereplője, mindig mámbót énekel, ezért Mámbónak hívják, és filmrendező akar lenni. És ez a Mámbó mindig úgy képzeli el, hogy a stadion közepén szerepelnek az ő képzelt színésznői, tehát Mámbóval szólva ez a dráma akár egy stadionban is eljátszható… Annak függvényében, hogy magát ezt a játékot, ami személyekről szóló és százmilliókról szóló játék volt, mire szabja utóbb, mire alkalmazza a játszani kívánó akarat.

Akit átvisznek a hegyen, avagy Molnár Vencel és a kollektivizálás viszonya. A regényből lett drámáról Szávai Gézát hallották.

Kossuth Rádió: Határok nélkül a kultúráról

Forrás: Kossuth Rádió
2014-12-20


VISSZA

Bemutató Budapesten >>>


Lapozz bele a könyvbe:

ELŐSZÓ

SZEREPLŐK

A SZERZŐ UTÓSZAVA

Látogatások száma 2014. 10. 01. óta:
7785