„Fontos szerepe volt a Mészöly Miklós–Polcz Alaine házaspárnak az életünkben. Számomra életmentőnek bizonyult, hogy Mészöly szerzett nekünk Kisorosziban egy faházikót, az övék szomszédságában. Pénzt is adott kölcsön. Lett egy búvóhelyem Budapest közelében. Igen szoros szimbiózisban éltünk vagy másfél évtizedig. Miklós haláláig. Házaspárokként is. Amire Alaine azt mondta, hogy ritka az ilyesmi.
Én erről eddig nem írtam, a búvóhelyemet is óvtam, az emlékirat műfaja nem vonz, inkább taszít. Viszont gyerekkoromtól folyamatosan fotóztam, kisoroszi éveink alatt is. Nem hagyhatom veszni a sok fotót. Ám ha egyébre nem is, legalább képaláírásokra szükség van. És máris írásnál, könyvnél tartunk” – vallja Szávai Géza egy interjúban.
„Én nem akarok, nem akarhatok házasság-könyvet írni sem Polcz Alaine-ről és Mészöly Miklósról. Egy-egy ember élete a fontos. („Egy életünk van!, házasságunk több is lehet…”) (...) A házasság felől nézni emberéleteket?! Inkább fordítva. (...) Ezért írok külön-külön Alaine-ről és Mészölyről. De ahogyan a házasság összeköti ezt a két embert, a két külön kötetet is dilógiának nevezem. Mert „összeállnak” a könyvek is. Magamban paradoxon-szerűen fogalmazom meg: a DILÓGIA ebben az esetben olyan TRILÓGIA, melynek harmadik kötete az első kettőből épül fel az olvasó tudatában, mint az első két kötetből – és a két életből! – összeálló boltív.”
Az iker-kötetek (a dilógia) első könyvét, az Alaine-ről szólót tartja kezében az Olvasó.
ISBN 978-615-5500-69-5
ISSN 1219-5677
160 oldal, kartonált
160 x 230 x 9mm
Bolti ár: 3.675 Ft
Megrendelhető innen:
|
Forgách Kinga: Hányféle arca volt Polcz Alaine-nek?
Közel 140 fotóval mesél Polcz Alaine életéről Szávai Géza új képaláírás-kötete. Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban (olvass bele ITT) egy sajátos fényképalbum, amelyben a szerző szó szerint és átvitt értelemben is a saját lencséjén keresztül mutatja be az író és pszichológus személyét és egy különleges barátság történetét.
Aki ismeri Polcz Alaine könyveit, az sok bensőséges információt tudhat az életéről. Olvashattunk már gyerekkorának meghatározó élményeiről (Gyermekkorom), fiatalkori háborús traumáiról (Asszony a fronton), Mészöly Miklóssal való házasságáról (Egész lényeddel), de még háziállatairól is (Macskaregény). Sok olyan írása van, amely önéletrajzi elemekből építkezik, és ezekből egy nagyon izgalmas személyiség rajzolódik ki. Egy olyan nő képe, aki egyszerre erős és törékeny, bátor és érzékeny, humoros és empatikus. Aki sok mindent megélt és éppen ezért sokat tudott az emberekről, és aki nem hallgatott a legnehezebb témákról sem. Egy olyan impulzív, intelligens személy, akit jó lett volna ismerni, a barátunknak tudni. Hogy milyen lehetett Polcz Alaine testközelből, most megtudhatjuk Szávai Géza új könyvéből, amely képeken keresztül mesél az író életének fontos állomásairól. Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban egy fotókat támaszul használó visszaemlékezés, egy családi barátság története, egy rendhagyó, szubjektív portrékönyv, amely képaláírásokban meséli el Polcz Alaine életét, a gyerekkortól a haláláig.
Szávai Géza kötete olyan, mintha egy régi családi fényképalbumot lapoznánk végig a szerzővel. A könyvet már a legelső mondattól („Soha nem tegeztem Polcz Alaine-t.”) kezdve meghatározza egyfajta bensőségesség, személyesség és őszinteség. Már innen tudhatjuk, hogy nem egy fennkölt memoárt fogunk olvasni, de nem is dokumentumok, képek száraz gyűjteményét. Ebből a könyvből sokkal inkább azt tudhatjuk meg, hogy ki volt Szávai Gézának Polcz Alaine, az ő kameráján keresztül milyennek látszott az író, a pszichológus, a tanatológia magyarországi úttörője, Mészöly Miklós felesége, a családi barát. Ilyen értelemben ez a könyv éppen annyira szól Szávai Gézáról (és családjáról), mint magáról Polcz Alaine-ről.
Ami szinte rögtön kiderül, hogy Polcz Alaine nagyon meghatározó személy volt Szávai Géza életében. Annak a három nőnek az egyike volt, aki jelentős hatással volt rá és az életére: „… egész életem folyamán csupán három nővel vitatkoztam sokat, szenvedélyesen, mondhatni: életre-halálra. Anyámmal, a feleségemmel, Ilonával és Polcz Alaine-nel. Mert mindhárman folyton bele akartak avatkozni – bele is avatkoztak – az életembe.” A rendszerváltás időszaka körül bő egy évtizeden át volt szoros baráti és szakmai kapcsolat a Szávai- és a Mészöly- házaspár között. A legtöbbet tehát erről az időszakról tudhatunk meg a kötetből, de nem maradnak ki Polcz Alaine fiatalkori képei és a hozzájuk kapcsolódó történetek, kommentárok sem.
Ami nagyon izgalmas Az életed, Polcz Alaine-ben, hogy korántsem idealizált képet kapunk róla. Érdekes, színes, olykor esendő emberként jelenik meg, akivel nagyokat lehetett vitatkozni és humorizálni, akinek határozott véleménye volt sok mindenről, és aki olykor fel tudta húzni a körülötte lévőket. A másik fontos aspektus, hogy az író ebben a kötetben nem Mészöly Miklós feleségeként, hátországaként jelenik meg, hanem saját jogán mint kitűnő alkotó és nagyformátumú személyiség. „Vallomás: amikor el kellett döntenem, hogy a Mészöly-Polcz boltív melyik pillérének szentelem a dilógia első könyvét, a kanonizált elvárhatóság ellen szavazva azonnal Alaine mellett döntöttem. Ne haragudj, Miklós, de kitűnő, jeles író jócskán akad, írnak is róluk bőséggel könyveket, na de nagyformátumú asszonyokról – boltív-társainkról – keveset regélnek” – írja a kötet végén Szávai Géza (a tervek szerint ugyanis készül egy iker-kötet Mészöly Miklósról is).
Amit kapunk ettől a kötettől, az egy mozaikszerűen elmesélt élet- és barátságtörténet, amely egy-egy fotó, villanás, képaláírás segítségével idézi fel, milyen volt Polcz Alaine (akit egyébként – mint kiderül – szintén nagyon érdekelt a fotózás már kislánykorától kezdve). Ezek a képek nem önmagukban állnak, hanem sokszor a fotók keletkezés- és utótörténetét is megismerjük, ami sokat hozzátesz ahhoz, hogy érzékeljük és értékeljük a képek auráját. Láthatjuk a kamaszlány Polcz Alaine-t (vagy más néven: Ibolyát), az öntudatos úrilányt, az apa hiányát a családi fotókon, az első esküvőjén készült képet, amelyről valaki levágta a vőlegényt, majd később Mészöly Miklós mellett, könyvbemutatókon, Kisorosziban, időskorában. Közel 140 fotó került ebbe a kötetbe, ezeken keresztül pedig Polcz Alaine rengetegféle arca tárul fel előttünk.
Szávai Géza humorral, együttérzéssel, néha (utólag is) vitatkozva idézi fel Polcz Alaine emlékét. Közben az is nagy hangsúlyt kap, hogy az író és pszichológus élete hogyan keresztezte az ő családjukét, hogy milyen sorspillanatokat éltek meg egymás mellett, illetve együtt, legyen szó pozitív, félelmetes vagy szomorú élményekről. A kötetben sok szó esik olyan dolgokról is, amelyeket eddig kevesen tudhattak Polcz Alaine-ről. Például, hogy mennyire dacos tudott lenni, ha el akart érni valamit, hogy mennyire megviselte, hogy nem lehetett gyereke, hogy milyen jó emberismerő volt, vagy hogy kívülről nézve milyen volt a házassága Mészöly Miklóssal. Az életed, Polcz Alaine tehát sajátos fényképalbum, amelyben játékba lépnek egymással a konkrét, fényképezőgép által rögzített életpillanatok és a szubjektív, személyes emlékezet által megőrzött képek. És éppen ettől a kettősségtől izgalmas a kötet.
Forrás: KÖNYVES MAGAZIN 2021-08-03
VISSZA
|
Lapozz bele a könyvbe:
TARTALOM
VAGYIS 5
FELIDÉZÕ ERÕ 13
ELÕHÍVÁS 16
Székláb-apa árnyékában 18
ÖRVÉNYEK 35
BERLIN FELÕL A KELETI ÉG 47
BOLTÍV 62
ARCOK 78
Amikor az élet „fotóz” 84
Két lady udvartartása 86
Az érvelés iskolája 91
BÚVÓHELY ISTEN TENYERÉN 102
KÉT LADY KOCSISA 110
Gyertya és kikerics 116
ISTEN MALMAI 129
AMIKOR CSÚNYÁK VAGYUNK 141
Mondatok, szavak 145
HALÁL, HOL A TE FULLÁNKOD? 151
Látogatások száma 2021. 05. 28. óta: 5959
|
|