Ismerd meg a szerzőt:
 HARMINCDEKÁS PISTIKE
SZÍNHÁZI RUHÁJA
 - Történetek - 		MEGHÍVÓ


Harmincdekás Pistike színházi ruhája –
a körülbelül már „harmincdekás” magzatát hordó fiatalasszony feszültségekkel teli életének egy pillanatát ábrázolja. „Köznapi”, ugyanakkor groteszk és fájdalmas történet. A Pilátus című novella egészen elképesztő gyerekgyilkosság lélektani rajzával sokkol. A kötet minden írása a fiatalok, a gyerekek világában mozog. Az író is nagyon fiatal az elbeszélések születése idején, de nemcsak pályakezdő írásai sugalmazzák az örökösen visszatérő kérdést: a bűntelen gyereket miért bünteti még az Isten is?! Könyvének újabb keletű prózáiban Szávai Géza bepillantást enged saját sorsába, életébe is, műveinek gyerekvilága pedig (Csecsemőeposz) születésünk-kori érzékeny ősállapotunkig terjed: amikor nagyon törékeny lényekként vívjuk gigantikus küzdelmünket a létezésért.

ISBN: 978-615-5500-41-1
136 oldal
Ára: 2310 Ft.
kötött

Megrendelhető innen:
Fekete J. József: MOST LÁTOM, HONNÉT INDULT

Amilyen szorgosan írja regényeit Szávai Géza, én olyan szorgalommal olvasom azokat. Minden egyes kötete esetében újból és újból elcsodálkozom, honnét a rengeteg megírt történet, és a stílust folyamatosan magas szinten tartó energia, és mitől olyan jók a mondatai. Minden műve meglepetés, miként a legutóbb megjelent Harmincdekás Pistike színházi ruhája is az.

Nem regény, hanem elbeszélések gyűjteménye, koraiak és a közelmúltban keletkezettek is szerepelnek benne. Bármennyit is elolvastam a Szávai-könyvekből, korai írásait nem ismerem, a mostani gyűjtemény több darabja korábban meg se jelent, így módom se lett volna megismerésükre. Pedig ezek a pályakezdő munkák magukban hordozzák mindazokat az elbeszélői erényeket, amelyeket a szerző a későbbiekben tovább kamatoztatott. A Pont Kiadó fölismerte ezt a prózapoétikai folytonosságot, szemléltetésére 2014-ben elindította Szávai Géza pályakezdő műveit bemutató könyvsorozatát, amelynek első darabja a Kivégezzük nagyapádat regény volt, majd következett a Ragyog az ég, akár az aszfalt prózagyűjtemény, a mostani harmadik a sorban.

Már a címadás is talányos: hogyan lehet Pistike harmincdekás, és ha annyi, minek neki színházi ruha?

A kötet címét adó elbeszélés történetében egy fiatal, az első magzatot elveszített házaspár újra gyereket vár. A vetélés traumája és a várt szülés boldogsága között vívódó feleséggel a férj igyekszik minél bátorítóbban viselkedni, miközben kénytelen elfojtani saját rettegését. E bonyolult, és hiteles lélektani játszma közepette hosszabb idő után újra színházba mennek, és ez az esemény révén nyílnak meg igazán egymás előtt, a sodró lendületű történetben már legkevésbé érdekes a poén, hogy a magzat színházba járó öltözéke voltaképpen édesanyja teste.

A gyűjtemény darabjai a gyerekek, csecsemők köré sorakoznak föl, és gyanítható önéletrajzi megalapozottságuk is, mindaddig, amíg ki nem derül, nem kell sejteni, valóban autobiografikus tényszerűségű az elbeszélés. A Mozgólépcsők című szöveg narratív tétje, hogy az elbeszélő Szávai Gézának nevezi hősét, vagyis kijátssza önmagát az olvasó elé, egzisztenciális tétje pedig ötéves Eszter lánya gyanított agydaganata. A fiatal magyar író Romániában Bukarestbe kényszerült költözni családjával, mert ott még volt magyar óvoda és iskola, főként a magyarországi diplomaták gyerekeinek fönntartva. A család első gyerekét korán elveszítette, nagyon féltik Esztert. Amikor a kislánynál fölmerült az agydaganat gyanúja, Budapestre kellett vinni, mert Bukarestben az általános áramtakarékosság miatt nem voltak hajlandóak üzembe helyezni a diagnosztikai berendezéseket. A családot a hatóság együtt nem engedte külföldre, kétévenként csupán az anyát, vagy az apát. Most Szávai Géza utazott Eszterrel, de nem rohant vele a klinikára, hanem napokig élvezte, ahogy a lánya le-föl mozgólépcsőzik a városban, ami egyébként szűkölködött, de a mozgólépcső működött. Közben morfondírozott, és eltökélte, hogy amennyiben a diagnózis beigazolódik, nem hagyja Esztert szenvedni, atyai szeretettel magához öleli, és a Duna-hídról beleveti magát a jeges folyóba. A klinikán elkerülte Polcz Alaine rendelőjét, hiszen a tanatológus a gyógyíthatatlan gyerekek között dolgozott, noha jól ismerte őt is, miként férjét, Mészöly Miklós Kossuth- díjas írót. Már csak azt követően kereste fel őket, hogy kiderült, Eszternek semmi baja. Az 1983-ban játszódó, személyes érintettségből fakadó, lírai, de egyben érzelmileg letaglózó elbeszélésben hangsúlyosan jelennek meg a kor magyarországi és romániai körülményei, nincsen áram, víz, gáz, élelemhez alig lehet jutni, a bukaresti iskolában viszont a magyar diplomaták gyerekei tízóraira kapott paradicsommal és banánnal dobálóznak, ilyen gyümölcsöket a romániai gyerekek nem is láttak.

Amikor Szávai Géza odahaza végül elmondta tervét, hogy lányával együtt a Dunába öli magát, a felesége fölrótta neki, hogy arra nem gondolt, ezzel mit okozott volna számára.

Nem így a Pilátus elbeszélés hőse, akinek egyetlen fiát a székely becsület nevében és a részeg virtus hevében leszúrták a falusi bálban. Az öreg látszólag beletörődött a pótolhatatlan veszteségbe, ám amikor összehozta a sors fia börtönbe vetett gyilkosának gyermekével, alaposan számot vetett az odahaza nevelt baromfival, az aprócska vagyonnal, és úgy látta, a felesége ebből képes lesz megélni, fejszével agyoncsapta a gyermeket, akit saját unokájaként is el tudott képzelni, majd fölkötötte magát, elgondolván, hős lett volna, ha a fia börtönből szabadult gyilkosát üti agyon, de egy ártatlan gyermek gyilkosaként hol lenne helye a világban és Isten színe előtt?

Ez a pályakezdő, 1973-ban írt elbeszélés számomra a legmegrázóbb a kötetben, bár nyomban itt van mögötte a falurombolás mementója, a Fehér fenyők – aminek párhuzamos története Szerbiában is megesett a víztározó alá süllyesztett faluval, temetőjével, templomával egyetemben, meg ugyanitt áll a balladát újraíró Kőműves Kelemen kirekesztés-ellenességével, tragikus drámaiságával. Megrendítő, meg- és fölrázó történetek, a Pilátus például számomra Móricz és Sánta Ferenc elbeszéléseinek drámai mélységeit idézi. A későbben keletkezett, csecsemők köré font szövegek – amelyek szerint nem a vízözön, kéneső, vagy egyéb kataklizma lenne az emberi bűnök fizetsége, hanem a nemzőképesség elvétele, ami nyomán gyorsan kiveszne az emberiség, de Isten nem ebben a megoldásban gondolkodik, hanem az ártatlan csecsemőket bünteti bajjal, betegséggel és halállal, legalábbis megengedi ezek előfordulását – formai tekintetben Deák Ferencnek a szabadkai Népszínházban bemutatott kísérleti drámáit idézik meg előttem, a múlt század hetvenes éveinek elejéről.

Most viszont Szávai Gézáról van szó. Egy íróról, aki a kezdetektől vállalta magát elbeszélői pozíciójában. Részben föltárta önéletrajzát, miközben a székelyföldi mentalitás alapos ismerőjeként drámai mélységekbe ereszkedett. Szövegeinek mostani gyűjteménye ettől a recenziótól sokkal alaposabb elemzés(ek)re érdemes, sőt, állítom, egyes darabjait be kellene válogatni jeles antológiákba is. Immár nem csupán azt látom, meddig jutott írói önmegvalósításában, hanem azt is, hogy honnét indult.

Forrás: Magyar Szó

VISSZA

 Lapozz bele a könyvbe:

TARTALOM


HARMINCDEKÁS PISTIKE
SZÍNHÁZI RUHÁJA 5

PILÁTUS 15

FEHÉR FENYÕK 26

MOZITEREM

KÕMÛVES KELEMEN 41

TOJÁSOK 68

JELENLÉT

MOZGÓLÉPCSÕK 83

HUMÁN ÁRHIPELÁG

ÉGSZAKADÁS, FÖLDINDULÁS 114

CSECSEMÕEPOSZ

INVOKÁCIÓ 120

AZ ELTÛNT CSECSEMÕK 122

GYÕZTES 126


Látogatások száma 2017. 11. 15. óta:
9624