Ismerd meg a szerzőt:
HARMINCDEKÁS PISTIKE
SZÍNHÁZI RUHÁJA
- Történetek -
MEGHÍVÓ


Harmincdekás Pistike színházi ruhája –
a körülbelül már „harmincdekás” magzatát hordó fiatalasszony feszültségekkel teli életének egy pillanatát ábrázolja. „Köznapi”, ugyanakkor groteszk és fájdalmas történet. A Pilátus című novella egészen elképesztő gyerekgyilkosság lélektani rajzával sokkol. A kötet minden írása a fiatalok, a gyerekek világában mozog. Az író is nagyon fiatal az elbeszélések születése idején, de nemcsak pályakezdő írásai sugalmazzák az örökösen visszatérő kérdést: a bűntelen gyereket miért bünteti még az Isten is?! Könyvének újabb keletű prózáiban Szávai Géza bepillantást enged saját sorsába, életébe is, műveinek gyerekvilága pedig (Csecsemőeposz) születésünk-kori érzékeny ősállapotunkig terjed: amikor nagyon törékeny lényekként vívjuk gigantikus küzdelmünket a létezésért.

ISBN: 978-615-5500-41-1
136 oldal
Ára: 2310 Ft.
kötött


Megrendelhető innen:
Biológiai magány

Magzatukat elvesztő nők fájdalmát, gyermektelenségtől aggódó férfiak vívódását, gyermek-gyilkosságok megrázó látomását villantja fel Szávai Géza legújabb elbeszélés kötetében, miközben bepillantást enged saját sorsába, életébe is. A Harmincdekás Pistike színházi ruhája című könyv a hatvanhét éves szerző ifjúkori írásait is felvonultatja, felidézi benne két jó barátjával, Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal való kapcsolatát. Emesz Lillának mesélt új könyvének hátteréről az író:

– A gyerekkornak tényleg van szerepe ebben a könyvben, még inkább annak, amit úgy neveznék, hogy: a gyerek, mint folytonosságunk láncszeme. A könyvem megjelent már vagy három hete, ma beleolvastam, és még én is meglepődtem ettől a megfogalmazástól. Kiment a fejemből, hogy mennyire foglalkoztatott engem gyerekkoromtól egészen korai férfikoromig a biológiai magánytól való félelem. És a biológiai magánytól való félelem… – ezt gyakorlatilag ma már úgy nevezném meg, hogy gyerektelenség.
Az utóbbi három-négy évben a mi családunkban ez a kérdés gyakran fölmerült. A feleségemnek, Szávai Ilonának most jelent meg egy nagyon fontos könyve: AZ EGYKE. Az utóbbi három-négy évben rendezte kötetbe Ilona a gondolatait, jegyzeteit, és természetes, hogy magam is odafigyeltem: „mi készül?” Az egykézésről írtak a magyar írók és szociológusok az elmúlt száz évben körülbelül három tonna könyvet. Mindenki panaszkodik, hogy kihal a lakosság, pusztul a magyar. Szóval régóta gond az egykézés, és a jelenség megközelítése sajnos túlságosan is körbe volt ideologizálva. Miközben valamilyen rejtélyes okok ténylegesen ott rejtőznek a lelkületünk és a létezésünk mélyén. De hát ezt kellene megfogalmazni. Amit meg lehet fogalmazni, arra talán lehet találni majd megoldást… Van egy fejezet az Ilona könyvében, és ez nem eltérés az én prózakötetemtől, amelyről beszélgetünk, hanem a Harmincdekás Pistike színházi ruhája keletkezésének egyik körülménye.
Arról van szó, hogy mi egykét neveltünk.
Ilona úgy mondja, hogy a lányunk, Eszter: pszeudo-egyke. Ugyanis első gyerekünk császármetszéssel született, élt tizennégy órát, meghalt. Másodikként született – szintén császármetszéssel – Eszter lányunk, és aztán már több császárt nem engedélyeztek az akkori törvények, de a feleségem nem is bírta volna ki… Így hát mi, akik úgy házasodtunk össze, hogy lesz legalább hat gyerekünk, végül egyetlen egy gyereket neveltünk, tehát ő szinte egyke. „Pszeudo-egyke”… És azt mondta Ilona egy szembenézős pillanatában, hogy nem csak másokat fog ő kutatgatni, hiszen itt egy „érintett” család, a miénk. És azt javasolta, hogy családunk mindegyik tagja írja meg egymástól teljesen függetlenül röviden a maga történetét, hogy ő miként szembesült ebben a konkrét családi helyzetben az egyke-jelenséggel.
És akkor anélkül, hogy egymásról tudtuk volna, mit írunk, én megfogalmaztam, hogy milyen érzés – milyen történet – gyerekeket nagyon imádó férfiként, aki több gyereket szeretett volna, egyetlen „egyke” édesapjának lenni.
Ilona megírta, hogy milyen érzés egyke édesanyjának lenni, miközben gyakran szinte vádként hangzik el feléje – a nő felé –, hogy neked csak egy gyereked van? Szinte ilyen társadalmi – hogy is mondjam –, társadalmi ostorozásban van részük ezeknek a nőknek, sokszor jogtalanul és méltánytalanul.
És hát legérdekesebb volt Eszter lányunk vallomása, aki megírta, hogy milyen érzés volt egykeként felnőni. Az írása címének nem azt adta, hogy „egyke”, hanem Egyedülke. Tehát az egyedüllét volt számára gond.
Szembenézésre kényszerültem én is Ilona könyvének, Az egykének a készülése idején. Ugyanakkor az is igaz, hogy engem gyerekkoromtól nagyon érdekelt ez a dolog, korai írásaimban is nyoma van. De az Ilona könyvével párhuzamosan állítottam össze a Harmincdekás Pistike színházi ruhája című novelláskötetemet. És benne vannak kamasz koromban elkövetett írásaim, amelyek a gyerektelenség vagy biológiai magány... „érzületében fogantak”.

– Pontosan milyen gyermekkori élmények vagy történetek szerepelnek a könyvben?

– Én kamaszkoromtól így „körbe tangóztam” ezt a témát, nem direktben közelítettem. Az ember direktben ritkán fogalmaz, főként epikus prózában nem. És akkor újra írtam a Kőműves Kelemen balladáját. Mert hát mi a fészkes fekete fene ez az oly nagy áhítattal emlegetett építő áldozat? – kérdeztem magamtól. Egyetlen gyerek halála megér egy építő áldozatot? Ilyesféle kérdésfeltevések közepette telt el az ifjúságom. A nagy mítoszok – mint az építő áldozat – logikájával, annak érvényességével szembe kell nézni. És ha szükséges, akkor le kell velük számolni. Az én ifjúságom idején országok egész sorában, diktátorok egész sora, generációkat megnyomorítva, követelte az áldozatot a dicsőséges szocializmus felépítéséért. Ehhez a nagy célhoz képest, ugyan mit számított az ember és az emberi élet?! Egy fiatal fiút pedig csakis ez érdekel. És én már egyetemi évek alatt nyaranta úgynevezett sordíjas voltam lapoknál, ami jó lehetőséget teremtett arra, hogy ide-oda utazzak, dokumentálódjak. És engem nagyon foglalkoztatott egy téma, a gyerekkoromhoz kötődően is – én a Székelyföldön születtem –, a székelyföldi gyerek-öngyilkosságok. Nem nagyon szabadott erről beszélni, hiszen a dicső szocializmus éveit éltük. Engem viszont nagyon érdekelt, hogy miért, honnan vesz egy gyerek erőt ahhoz, hogy kötéllel felakassza magát. És próbáltam utána járogatni ezeknek az élettényeknek. Nekem gyerekkoromban is volt ilyen élményem, hogy egyik játszótársunk ezt elkövette. Nálam fiatalabb volt, az eset nagyon megrázott. Hát én ezért is vállaltam a nyári sordíjas újságírói munkát, mert menetközben mondjuk az esetek körülményeiről megkérdezhettem akár hivatalosságokat is. Aztán az már más kérdés, hogy hittem-e abban, hogy ezek az írások megjelennek, nem jelentek meg, nincsenek is már meg. De ezzel én csupán azt akarom mondani, hogy van, ami tényleg kora gyermekkorom óta nagyon érdekel, és ebben a kötetben is szerepel egy korai novellám, az a címe, hogy Pilátus. Szintén egy gyerek-gyilkosságról. De ez nem öngyilkosság, hanem gyerek-gyilkosság. Egy gyerek megölésének története. És a novella címe Pilátus, a bibliai Pilátushoz hasonlítja az elkövetőt, ahol Pilátus mossa kezeit. Itt is elkövető, de nem érzi magát bűnösnek. És van a kötetben egy egészen friss írás, nem jelent meg sehol, folyóiratban sem volt igazán kedvem publikálni, mert magammal szemben is túlságosan… a szó nem jó, hogy durva, de durván őszinte. Vagy inkább: tényszerű. Nemcsak engem érint, érinti Polcz Alaine-t, érinti Mészöly Miklóst. Én velük…
Miklóssal szinte összezárva éltem éveken át Kisorosziban. Ők már meghaltak, én se vagyok fiatal fickó. Szóval, ilyenkor már nem illik mellébeszélni.

– Az mit jelent, hogy szinte összezárva éltek Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal Kisorosziban?

– Hát inkább Mészöly Miklóssal. Mészöllyel igen korán barátságba keveredtünk, Alaine pedig ott dolgozott a Tűzoltó utcai klinikán. Ezt is érinti az egyik történet, az a címe, hogy Mozgólépcsők. Ez is durván őszinte történet. Arról szól, hogy ötéves korában Eszter lányunknál, egyszem lányunknál fölmerült az agydaganat gyanúja. Azt javasolták, hogy hozzuk el Budapestre kivizsgálásra, mert itt van műszerezettség. És a Tűzoltó utcai klinikára került – vittem –, ahol Polcz Alaine dolgozott. Nem lett Polcz Alaine betege, és végül nem igazolódott a gyanú. De én akkor, hogy is mondjam, abban az irgalmatlan fáradtságban megértettem azt, amit egyszer később már meg is beszéltem Mélyöllyel, aki nagyon zárkózott ember volt, mondhatni én is. És ez a két zárkózottság eléggé összeillett. Ő Kisorosziban dolgozott, ritkán járt be Budapestre. Ott vásárolt egy szőlőtelken egy faházat, és embereknek próbált ott maga mellett még szerezni ilyenszerű lehetőséget. És akkor Nádas is odakerült, és Kukorelly. Nádas aztán közben elköltözött. Miklós engem is rábeszélt, hogy vásároljak ott egy ilyen hét végi házat. Hát nekem akkor természetesen nem volt pénzem, de ő azt is megkölcsönözte. És végül telente gyakran csak mi ketten voltunk, éltünk ott azon a kisoroszi dombon. Erre mondtam azt, hogy szinte összezárva éltünk Mészöllyel.
Akadt két-három olyan ember az életemben, akikkel én nagyon őszintén tudtam beszélgetni, anélkül, hogy megsértődtek volna… vagy… én nem szoktam megsértődni. Úgy nőttem föl, hogy nem. Ha valami igaz, akkor igaz dologként számolok vele. Nem kell megsértődnöm az asztalra, amiért az asztal éppenséggel asztal. És nagyon kevés ilyen barátom volt. Éppen ezért Mészöly igen fontos része, szereplője volt az életemnek egy évtizeden, másfél évtizeden át. Egyből megéreztem az ő életét is meghatározó biológiai magány sorsszerű terhét, és figyeltem, hogy sikeres férfiként miként viseli, és miként próbálja lerázni magáról ezt a terhet. Én pontosan tudtam ifjúkoromtól kezdve, hogy a biológiai magánytól félő férfi miért menekül nőtől nőig. Tényleg menekülésszerűen. És miért lesz gyermekpszichológus a szintén biológiai magányra ítélt Polcz Alaine.

– Kezdetben talán nem mindig tudatosan, de később tudatosan egy nagy világregényt ír Szávai Géza. Hogy illeszkedik ez a történetfüzér a világregénybe, amelyről ugye azt kell tudni, hogy sok regényből, világregényekből áll össze, melyekben helyszínek, szereplők, világtörténeti események visszatérnek, újra és újra megjelennek felmutatva azt, hogy…

– … Körülbelül azt, hogy egymás mellett mi minden elfér, ami a „világzene” jelenséghez és műfajhoz hasonlóan, azzal párhuzamosan utal arra, hogy mi minden adja össze a világot – hozzáférhető zenében és emberi történetekben.

– Tehát akkor a regények sorában ez egy eddig hiányzó láncszem.

– Igen. Én persze regénynek tartok akár egy ötoldalas, olyan súlyú epikát, mint mondjuk a Bibliában Ábrahám és Izsák története. Itt ebben a könyvemben is vannak rövid, ám súlyos történetek. Például a gyerekkorra meg a Mészölyékre való emlékezés. Egyik írásnak a címe Mozgólépcsők. Ezt egy nagyobb, széles ölelésű sorozatból válogattam ide ebbe a kötetbe, mely sorozatnak a címe: Állatok, nők, gyerekek. Lesz – megjelenik egyszer – egy ilyen könyvem, Állatok, nők, gyerekek. Furcsának tűnhet a cím. Ahogyan a másik is: Csecsemő-eposz. Lesz egy ilyen című könyvem, ebből is szerepel két-három rész a Harmincdekás Pistike színházi ruhájá- ban. Ezek mind olyan történetek, hogy kinek-kinek a személyes élettörténetével kvadrálnak, bárki számára ismerős, amit én itt elmondtam a biológiai magányról, ne mondja nekem senki, hogy családjában ezzel nem találkozott. Találkozott, de nem beszél róla. Élnek bennünk a csecsemő-eposzok, akár töredékesen, és akár ezek a csecsemőkori események is igen komoly és súlyos világregény részét képezhetik. (A rádióban elhangzott interjú szerkesztett változata.)

Forrás: Karc FM


VISSZA

Lapozz bele a könyvbe:

TARTALOM


HARMINCDEKÁS PISTIKE
SZÍNHÁZI RUHÁJA 5

PILÁTUS 15

FEHÉR FENYÕK 26

MOZITEREM

KÕMÛVES KELEMEN 41

TOJÁSOK 68

JELENLÉT

MOZGÓLÉPCSÕK 83

HUMÁN ÁRHIPELÁG

ÉGSZAKADÁS, FÖLDINDULÁS 114

CSECSEMÕEPOSZ

INVOKÁCIÓ 120

AZ ELTÛNT CSECSEMÕK 122

GYÕZTES 126


Látogatások száma 2017. 11. 15. óta:
985