REGÉNYES EST
Marosvásárhely, 2015. nov. 11, Bernády Ház
MEGHÍVÓ
A Gáspár testvérpár, az iszonytató betegségében korán elhalt Bence és a mindent túlélő Áron gyerekkora az egyenlőséget hirdető
történelmi korszak – a kommunizmus – tombolásának idejére esik. De az egymást követő gyereknemzedékek sorsát mélyebben gyökerező
erők, múltból rájuk szabadított, ösztönné szervült ítéletek játéka is meghatározza. Tovább élő „kivégzősdik” erőterében nő fel
áldozat, hóhér, kibic, szemtanú – a mindenkori jelen örök szereplői –, emberéleteken át tör utat magának düh, bosszú, előítélet,
szerelem.
A bátyját túlélő Gáspár Áron keservesen megtanulja, de a gyermekének tekintett félcigány kislány, Fruzsina még csak nem is sejti,
hogy az életük: sosem lesz egyenlő életük idejével, nem lesz azonos megélt éveik történéseivel.
Szávai Géza pályakezdő regénye közel negyven év után is döbbenetesen idézi az akkori „közelmúltat” – folyamatos jelenként.
ISBN: 978-963-9957-74-9
Oldalszám: 184 oldal
Ára: 2625 Ft.
Kötve
Szakács István Péter:
A meglódult idő szédületében
Szávai Géza több évtizeddel ezelőtt, a Ceauşescu-diktatúra idején írta ezt a
regényt Erdélyben. Szép új világról, jólétről, egyenlőségről beszéltek akkoriban a
politikusok. A változás csodájáról. Eredetileg Progéria címmel jelent meg, más
prózai írásaival egy kötetben[1]. Mostani, második kiadásában a szerző
megváltoztatta a címet és stiláris javításokat végzett a szövegen[2]. Kegyetlen
könyv Szávai Géza regénye. Leszámolás a megszépítő mítoszokkal, a heroizáló
szemléletmóddal, retusálás nélküli kép egyénről, közösségről. Már a címe félelmet
keltő. A Kivégezzük nagyapádat nem csupán lexikális tartalmában riasztó, hanem
abban is, hogy a halálos fenyegetés tegezés formájában fogalmazódik meg. A
tegezés a közvetlenség kifejezésének nyelvi eszközeként ugyanis a rokonok,
barátok és ismerősök közti meghitt, családias viszonyra utal, de a totalitárius
hatalom verbális megnyilatkozása is lehet a teljes kiszolgáltatottság állapotába
taszított emberrel szemben: a hóhér tegezi áldozatát. Itt mindkét eset érvényes:
a megszólított környezete készül eljátszani az intézményesített emberölés
iszonyatos szertartását. (A regénynek ez a fejezete – felnőttek és gyerekek
felváltva elbeszélt kivégzősdije – talán a legművészibben megalkotott szövegrész,
s önálló elbeszélésként is olvasható.) Maga a történet a múlt század negyvenes
éveitől a hetvenes évekig tart, főbb helyszínei erdélyi települések
(Székelypatakfalva, Székelykeresztúr), s a főhős – lineáris narrációt megbontó –
mozaikszerű képekből összeálló elbeszélése alapján bontakozik ki. (Az olvasóra
vár ezek időbeli elrendezése, összefüggő szöveggé konstruálása.) A narrátor,
Gáspár Áron élete szorongással, bizonytalansággal, önmarcangolással teli
folyamat. Keresztneve nagyapja szerint a legszebb férfinév. Hallatán önkéntelenül
is jeles székelyföldi személyiségekre asszociál az olvasó: Gábor Áronra, Márton
Áronra, Tamási Áronra, akik önfeláldozó, példamutató, közösségformáló és alkotói
tevékenységük által méltán kivívták környezetük s az utókor tiszteletét. Gáspár
Áronból azonban mindez hiányzik. Bitangként született, kétségbeesetten kutatja
múltját, keresi identitását, helyét és célját az életben. Kiszolgáltatott kisember.
Csak arra képes, hogy szorongva, szitkozódva, lelkifurdalástól és bűntudattól
gyötörve tébláboljon zárt, szűkre szabott világában. A regény meghatározó,
szimbolikus tartalommal telítődő toposzai a fénykép, a tükör, a borotvapenge, a
kirakatok ablaka. Ezek a tárgyak már-már mániákusan vonzzák Áront, s késztetik
újra meg újra kínzó önvizsgálatra. Hiába faggatja azonban édesanyja cselédlány
korában készült fotográfiáját, hiába fürkészi nap mint nap önmagát borotválkozás
közben a szakállrétegeket maszkként hántva le arcáról, s hiába áll meg a
kirakatok előtt tükörképét kutatva, válasz helyett újabb és újabb kérdések
fogalmazódnak meg benne, melyek közül a legnyugtalanítóbb talán az, hogy:
„vajon elfelejtheti az ember a saját arcát?”. (19. o.) Nem csak önmagával, de
környezetével is örökös konfliktusban él. Lázadó kamaszként nagyapja cigánysor
melletti házából inkább árvaházba megy, s gyilkos düh fogja el az öregember
makacs, rátarti viselkedése láttán, aki nem hajlandó beállni a kollektív
gazdaságba. Felnőttként a családját nem képes összefogni. Gyermeke, a kis
Pistuka, alig egy napot él, felesége, Anna, többé már nem szülhet. Bátyja árván
maradt kislányát, a félcigány Fruzsinát fogadják örökbe, akinek az életét
aggodalommal telve próbálja egyengetni Áron. Leginkább azonban bátyja, a 14
évesen progériában (korai öregedésben) meghalt Benedek tragédiája érinti meg.
Benedek iszonyatos sorsa túlmutat a személyes léten: metaforikusan utal az
évszázadokon át mozdulatlanságba dermedt idő hirtelen meglódulására. A
természetellenes változás veszélyeire. Arra, hogy mi történik egy közösséggel, ha
kényszerítik életmódja, szokásai, értékrendje feladására. Bár e közösség élete a
múltban is tele volt szenvedéssel, nélkülözéssel, mégis mindezt valahogy
elviselték. A meglódult idő szédületében azonban az ember többé már nem ura
életének. Könyörtelenül fölemészti a felgyorsult idő, mint a kamasz Benedeket a
betegsége. Aki pedig életben marad, mint Áron, annak a múltja törvényszerűen
feledésbe merül, jövője pedig bizonytalanná válik. Amint azt a regény zárlatában
az utolsó családi fotó is jelzi: „Hátunk mögött a semmi: fehér fal előtt készült a
kép, ezért tűnik a háttér olyan végtelenbe-tetszőnek. Átellenben (szemben
velünk): az bizonyára a jövő.” (173. o.) Amiben mi most élünk...
(szoba, a szobában asszony)
(lesimítani a bajszot)
(győztesek)
1. ÍGY KEZDŐDÖTT A VILÁG
(arcok)
(fűszálak)
2. SERKEN
3. NYITOTT KÖNYV
4. ÖREGEDŐ KÉPEK
(villámlás) 5. KIVÉGZŐSDI
(általában én volnék a hóhér)
(kegyelem)
(simogatás)
(piramisok)
6. FÉLELMETES, FÉNYES MADÁR
7. FEJEMEN LENIN-SAPKA
(menyasszonytánc)
(robogás)
(kicsi-világ)
8. VÉDTELENÜL
9. ISTEN SZAKÁLLA 10. SZAVAK, MOCCANÁSOK
11. CSALÁDI FÉNYKÉP
Jegyzet
