Ismerd meg a szerzőt:
KIVÉGEZZÜK
NAGYAPÁDAT

- regény -
REGÉNYES EST Marosvásárhely, 2015. nov. 11, Bernády Ház MEGHÍVÓ


A Gáspár testvérpár, az iszonytató betegségében korán elhalt Bence és a mindent túlélő Áron gyerekkora az egyenlőséget hirdető történelmi korszak – a kommunizmus – tombolásának idejére esik. De az egymást követő gyereknemzedékek sorsát mélyebben gyökerező erők, múltból rájuk szabadított, ösztönné szervült ítéletek játéka is meghatározza. Tovább élő „kivégzősdik” erőterében nő fel áldozat, hóhér, kibic, szemtanú – a mindenkori jelen örök szereplői –, emberéleteken át tör utat magának düh, bosszú, előítélet, szerelem.

A bátyját túlélő Gáspár Áron keservesen megtanulja, de a gyermekének tekintett félcigány kislány, Fruzsina még csak nem is sejti, hogy az életük: sosem lesz egyenlő életük idejével, nem lesz azonos megélt éveik történéseivel.

Szávai Géza pályakezdő regénye közel negyven év után is döbbenetesen idézi az akkori „közelmúltat” – folyamatos jelenként.

ISBN: 978-963-9957-74-9
Oldalszám: 184 oldal
Ára: 2625 Ft.
Kötve


Megrendelhető innen:



2015 júniusában megjelent a regény hangoskönyv változata GÁSPÁRIK ATTILA erdélyi színművész előadásában. Általa új dimenziót kap e lüktető prózai mű.

ISBN: 9786155500107
Ára: 2540 Ft

Megrendelhető innen:



Kivégezzük nagyapádat

Szávai Géza Kivégezzük nagyapádat című új regénye sajátos újdonság. A szerző 1977-ben fejezte be a művet, amelyet azonban a Ceausescu-korszak cenzúrája miatt nem adtak ki. Évekkel később, egy prózakötetben jelent meg az írás, Progéria címmel, erős kritikai visszhangtól övezve. 2014-ben azonban már az eredeti címével láthatott napvilágot a történet, a PONT Kiadó Szávai-életmű újrakiadási sorozatának első darabjaként.

A Kivégezzük nagyapádat esetében éppen a kiadási nehézségek miatt nem elég szigorúan véve csak a szöveggel foglalkoznunk. A megírásától számítva közel negyven év elteltével megjelent regény esetében több perspektíva is kínálkozik, amelyek találkozása és/vagy ütközése termékeny lehet az értelmezés szempontjából.

A recepció ideje. 1977-et írunk. A Ceausescu-diktatúra – és kéz a kézben vele a cenzúra – javában tombol. Az Isten és a kivégzés szavakat nemhogy egy szövegen belül, de külön sem szabad leírni. Szávai Gézának új címet kell keresnie, olyat, amelybe nem lehet belekötni. Így lesz a Kivégezzük nagyapádat-ból Progéria. Progéria, azaz korai öregedés – a korban, és talán ma sem túl ismert fogalom. Drogériának olvassák gyakran a regény címét – emlékezik vissza a szerző. Azonban a könyv helyzete nem változik számottevően, az eredeti szándéktól eltérő címmel is csak évekkel később jelenhet meg, a nyolcvanas években. A szerző egyébként sincs könnyű helyzetben, igen aktív, éleslátó és éleshangú kritikai munkásságával sok embert magára haragít az erdélyi irodalmi életben. Első szépprózai kötetének útja az olvasókig tehát igen göröngyös.

Pedig a Kivégezzük nagyapádat nagyon is saját korának szól. Egy olyan tükör − a szerző gyakran használt metaforája −, amely egy családtörténeten keresztül végigvezet Erdély és Románia újkori történelmén. Az amerikás székely dédszülőktől, a kommunizmusnak ellenálló, saját unokái által kuláknak bélyegzett nagyapa történetén keresztül egészen a rendszerváltozásig. „Ma is él még az az ellentmondással küszködő generáció, amelyiknek − miközben belesulykolták a magántulajdon elítélését − meg kellett tapasztalni a magánérdek előretolását a közösség ellenében.” − fogalmaz a szerző. A kommunizmus alaptételei ott munkálnak a főszereplő Gáspár-család hétköznapjaiban: Áron örül a ruhának, amit az intézetben kap, mert „adták” neki, azonban tudja, hogy nem tekintheti sajátjának, hiszen kollektív tulajdon. Szávai nem csak a rendszert kritizálja, hanem a benne élő embereket is. Erős bírálatot fogalmaz meg többek között az ún. pincér-diplomával kapcsolatban is: „Amíg megveszi magának a kocsit, a villát, addig a fél városnak kereskedelmi érettségi diplomát kell adjon. Ahány főnök, annyi diplomás pincér lesz Keresztúron.” Saját családját sem kíméli, az egyik fényképen az anyja arcára kiülő mosolyról például ennyit mond: „Nem egyedül az anyámé. Járvány, arcra kiülő kór ez a sunyi, megalázkodó vigyor.”

De mit tud kezdeni a regénnyel a szerző által emlegetett ma is élő generáció, illetve az ő gyermekeik? A felvetés műfaji kérdéseket is fölvet: szociográfiáként olvassuk a művet? Korleletként? Érvényes tud lenni ma is a Kivégezzük nagyapádat? A kérdésekre a válasz: igen. Szávai könyve amellett, hogy hitelesen mutatja be azt a kort, amelyről szerinte „szemérmesen és szégyenlősen hallgat az irodalom”, általános érvényűt tud mondani az emberről. Grammer Ottók, Pipe Lajosok és Gáspár Benedekek ma is vannak. Az emberi természet nem változik − a cigánykérdés ma is élő probléma. Szávai Géza olyan mondatokat mer leírni, amikhez bátorság kell: „Ha elégedetlenek vagyunk is a sorsunkkal, még mindig kiállhatunk a kapu elé, és hála a cigányoknak, élvezhetjük »nem cigány«-voltunkat.” Áron folyamatos küzdelme azzal, hogy fogadott lánya félig cigány, csonka szeretete, amely megbénítja a kapcsolatát Fruzsinával, húsbavágóan emberi probléma. Szegregáció küzd szegregáció ellenében – a kiközösített, „bitang” Áron igyekszik nem kiközösíteni lányát.

A történet ideje. Az idő mint olyan nem csak a recepció szempontjából kulcsfogalma a regénynek, hanem a szöveg mozgatórugója is. A Kivégezzük nagyapádat történetének ideje korántsem írható le lineárisként. Már-már lírába hajlóan metaforikus és szimbolikus a képi világ, amelyet a szerző fest, és amely eleve többsíkú értelmezési horizontot nyit meg. A leírások a korai Déry Tibort idéző expresszionizmussal – formákkal, fényekkel, mozgással – dolgoznak. A szerkezet montázsszerű, emlékek és jelenkori események keveredése adja a vázát. Jelen és múlt több szinten is egymásba íródik a történetekben. Az első lapon máris idő- és térmegjelölést találhatunk: 1950-es évek vége, Keresztúrtól harminc kilométerre. Itt él Gáspár Áron és felesége, Anna. Ide menekül a férfi gyerekkori megaláztatásai elöl, és itt éri utol nagyapja halálhíre. Az ötvenes évekből igen hamar visszautazunk a szülők, nagyszülők, dédszülők korába, habár közvetett úton: fényképek és a nagymama meséi által, majd ismét a jelenben kötünk ki. A következő időbeli állomás a negyvenes évek eleje – az Antonescu-féle Vasgárda tombolásának ideje. A regény legjobb epizódjához érünk ekkor: Pipe Laji kivégzéséhez (amely történet egyébként Kivégzősdi címmel többször megjelent különböző kötetekben, válogatásokban). Ez a szövegrész azok közé tartozik, amelyeket a korabeli kritika is kiemelt – „regény − s talán »faluirodalmunk« − legszebb lapjai közé tartozik az a novellányi részlet, amelyben a gyerekek újra-újrajátsszák a cigány Pipe Laji kivégzését” [Szász László: Indulatos monológok, Igaz Szó, 1983/8, 1.]) − azonban a kiemelést motiválhatta a politikai helyzet is.

„1942−43 telén elterjedt a hír, még kisgyermekkoromban is egyre terjedt-terebélyesedett [...] el fogják vinni a cigányokat, »megszabadítják« tőlük a falut.” – olvashatjuk. A helyi őrmester cselt eszel ki a cigányok megrémisztésére. Egyiküket − Vas „Pipe” Lajost − elfogatja tyúklopásért, majd egy látszólagos kivégzést rendez neki, megalázva és megfélemlítve ezzel a cigány férfit és társait az egész közösség előtt. A történet leírásában az az érdekes, ahogy múlt és jelen összekeveredik: bizonyos részeknél nem lehet eldönteni, hogy a ténylegesen megtörtént ügyről olvashatunk, vagy a gyerekek szórakozásáról, akik az eset után még sok-sok idővel is újra- és újrajátsszák a kivégzést. Általában Bence, a báty van az őrmester szerepében, Áron pedig a hóhér vagy a cigány. A játékba azonban nyelvi szinten is beleszüremlik saját koruk – az őrmester Bence tévedésből „elvtársaknak” hívja játszópajtásait. A kivégzősdibe időközben belekeveredik Pipe Bözsi is, Laji lánya. Az események összemosódnak a fejében, könyörög, sír, hogy apját ne végezzék ki. A többiek azonban minduntalan kizökkennek a játékból – félig mérgesen, félig megnyugtatón azzal „vigasztalják” Bözsit, hogy apja már két éve meghalt. Szávai Géza gyomorszorítóan hiteles, éles képet ad arról, hogyan is élik meg a gyermekek a felnőttek cselekedeteit. Másrészt arról is, hogy milyen volt az a történelmi korszak, amelyben mindez megtörténhetett. Mintha a felnőttek is játszottak volna, próbálgatták volna határaikat. A filozófiai értelemben vett játékfogalom jó analógia a nácibarát és kommunista korszak megértéséhez egyaránt, a sokszor logikátlannak, felfoghatatlannak tűnő eseményeknek van magyarázata: akárcsak a játék, abban a térben és időben ezek a játékszabályok működtek. A játékszabályokat pedig a játékosok nem rúgják fel, nem kérdőjelezik meg: pusztán bevonódnak. Feladják identitásunkat, és átadjuk magunkat a játéknak.

Az idő és tér megképzésének fontos eleme még az ismétlés – a mindennapokban is. Gáspár Áron életében bizonyos rítusok, szokások ismétlődnek. Egyik ilyen rítus a borotválkozás, az arc „lemetszése”, mely sajátos szimbóluma az identitásképzésnek, és paradox módon ezzel együtt az identitás elvesztésének. Tágabban véve pedig a kisközösség, a család élete is ismétli önmagát: a nagyszülők, hogy rokonságon belül maradjon a vagyon, összeházasodnak, annak ellenére, hogy unokatestvérek – Áron szerint ez okozza Bence betegségét. Az idősebb fiú viszi tovább nagyapja nevét: „Bátyám pedig kicsire összehúzódott, akárha a vállán ott állt volna gúlában legalább tíz vagy tizenöt Benedek, akik összenyomták, szétlapították.” Öröklődés, folyamatos ismétlődés jellemzi tehát a Gáspárok életét – „életünk – sosem lesz életünk idejével egyenlő”. A progéria pedig egyfajta szimbólummá növi ki magát: „A lefékezett idő mintha a biológiai áttételein bátyám életével, az ő tizenegynéhány esztendején átrobajló évtizedekkel, gyermekarcára ülő ráncokkal, ősz hajtincsekkel figyelmeztetett volna normális jogára. A változásra”. Szász László kritikája felrója Szávai Gézának, hogy a változást − szemben a kommunizmus kritikájával − nem rajzolja meg részletesen, csak sejteti. És valóban, a fogalom mint transzcendens lebeg a szereplők fölött, azonban nem válik elérhetővé, kézzelfoghatóvá. Értelmezéséhez a kulcsot a szerzővel készült interjúk adhatják meg: a változás a történelem változása, átmenet a kommunizmusból a magántulajdon világába.

Szávai Géza első, de közel negyven év elteltével megjelent regénye nagyon fontos írás. Fontos, mert szembenézésre sarkall a múlttal és a jelennel. Fontos, mert bátran feszeget olyan problémákat, amelyek ma is aktuálisak. A kiadó CONFLUX nevű kezdeményezésének keretében megjelent könyv teljesíti a program által kitűzött célokat: globális gondolkodásra sarkall, közösség és kultúrák egymás mellett létezéséről szól. Hitelesen és gyomorszorítóan.

Forrás: Kortársonline, 2015 / 07‒08.
0000-00-00


VISSZA

Lapozz bele a könyvbe:

Tartalom

(szoba, a szobában asszony)
(lesimítani a bajszot)
(győztesek)
1. ÍGY KEZDŐDÖTT A VILÁG
(arcok)
(fűszálak)
2. SERKEN
3. NYITOTT KÖNYV
4. ÖREGEDŐ KÉPEK
(villámlás)
5. KIVÉGZŐSDI
(általában én volnék a hóhér)
(kegyelem)
(simogatás)
(piramisok)
6. FÉLELMETES, FÉNYES MADÁR
7. FEJEMEN LENIN-SAPKA
(menyasszonytánc)
(robogás)
(kicsi-világ)
8. VÉDTELENÜL
9. ISTEN SZAKÁLLA
10. SZAVAK, MOCCANÁSOK
11. CSALÁDI FÉNYKÉP
Jegyzet

Látogatások száma 2014. 04. 23. óta:
13711