Ismerd meg a szerzőt:



Geezen Guuzt a Pokoli Nagytanács Magyarországra küldte ugyan, de a gyakornok ördög az egész Földet szemlézi. Érdeklik a „fejformákra” hajazó Földgolyó változásai, a politikai tájművészet minden múlandó alkotása. Geezen Guuz tudósítja pokoli megbízóit mindarról, ami a földi (berlini, kínai stb.) Nagy Falak és Nagy Szakadékok körül történik. A Csillagos Magyar Égről és a Magyar Világóceánról is van jelentenivalója. Na és persze, a nagy pálfordulások, átmenetelések is foglalkoztatják a csodálkozó ördögöt, hiszen még a humor is uradalmat akar, és e víg, regényes kor embere azt érzi, hogy rútnak vallott múltja után itt a BEVEZETÉS A SZÉPBIRODALOMBA.

ISBN 9789639957701
Terj: 144 old.
Ára 1989 Ft
Kötve


Megrendelhető innen:
Gy. Turoczki Emese: Bevezetés a szépbirodalomba Szávai Gézával

A harmincasok generációjának gyerekként meghatározó olvasmányélménye volt Szávai Géza Burgum Bélus, a mesterdetektív című regénye, míg a felnőttek körében elsősorban a Székely Jeruzsálem és a Séta gramofonzenére című kötetei voltak kedveltek… A Nagy Átmenetelés egy „vígregény”.


Idén másodszor tart közönségtalálkozót Háromszéken a székelyföldi származású, Magyarországon élő Szávai Géza, akinek a legújabb kötetét, A Nagy Átmenetelést mutatják be Sepsiszentgyörgyön. A vidám regényes estként beharangozott találkozóra pénteken 18 órától a Tein teaházban kerül sor.

A harmincasok generációjának gyerekként meghatározó olvasmányélménye volt Szávai Géza Burgum Bélus, a mesterdetektív című regénye, míg a felnőttek körében elsősorban a Székely Jeruzsálem és a Séta gramofonzenére című kötetei voltak kedveltek. A szerző munkáit megjelentető Pont Kiadó Csintalan Múzsa sorozatának új kötete, A Nagy Átmenetelés egy „vígregény”. Az ismertető szerint sziporkázó humorú szöveg, a szerző nem kevésbé szellemes rajzaival.

„1989-ben, az »átmenet« évében Szávai Géza is átment »több szerzőbe«. Elképedéseit vidámságba oldva jegyezte-rajzolta a nagy átmenetelést, a történelmi vígeposzt a szerzői gárda: Sz. G., Dali Endre, pipás és a többiek, de főként a kiküldetésben lévő ördög, Geezen Guuz jeleskedett ebben. Geezen Guuzt a Pokoli Nagytanács Magyarországra küldte ugyan, de a gyakornok-ördög az egész Földet szemlézi. Érdeklik a »fejformákra« hajazó Földgolyó változásai, a politikai tájművészet mulandó alkotásai. Geezen Guuz tudósítja pokoli megbízóit mindenről, ami a földi – berlini, kínai stb. – Nagy Falak és Nagy Szakadékok körül történik. A Csillagos Magyar Égről és a Magyar Világóceánról is van jelentenivalója. A nagy pálfordulások, átmenetelések is foglalkoztatják a csodálkozó ördögöt, hiszen még a humor is uradalmat akar, és e víg, regényes kor embere azt érzi, hogy rútnak vallott múltja után kezdődik a BEVEZETÉS A SZÉPBIRODALOMBA” – olvashatjuk a könyv ajánlójában.

Az író Háromszék több településen is részt vett és részt vesz rendhagyó irodalomórán és közönségtalálkozón, szerdán Kézdivásárhelyen és Csernátonban találkozott olvasóival, csütörtökön 18 órától Kovásznán tart szerzői estet, pénteken 13 órától ugyancsak a fürdővárosban rendhagyó irodalomórára várja a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont kisdiákjait. A sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozó pénteken 18 órakor kezdődik, a szerzőt Szonda Szabolcs könyvtárigazgató faggatja.

Forrás:
2013-10-17


VISSZA

Lapozz bele a könyvbe:

Tartalom

I. A NAGY (KELET-)EURÓPAI FAL
Bevezetés a tájesztétikába • 7
A nyolcadik érzék • 11
Kalendáriumba való • 16

II. KRIPTO
Kripto-kivagy? • 21
Kelet-európai elefántcsont • 29
Magyar piedesztál • 32

III. CSILLAGOS MAGYAR ÉG

• 36
Hajadon a jegenyefák hegyén • 36
Egerben kitört a háború • 39
A cigányok előadásában • 40
Kopac ballada • 42
• 46
A kéményseprő álma • 46

IV. AZ ÍRÁS HATALMA
Bevezetés a szépbirodalomba
Keresd a nőt • 57
A nő is keres – megoldást • 60
Irodalomi eszmék és harcok • 63
Ógörög földből – eszményi állam nő • 65
Felülemelkedés a helyzeten • 69
Az egyenlet… • 76
…és a megoldások • 78

V. MAGYAR VILÁGÓCEÁN
Magyar vízözön • 83
Két vízügyi történet
és egy világforradalmi kérdés • 83
Hol szakad a part és a gát mostanában? • 88

VI. A JÉG HÁTÁN
Hópipőke avagy válaszd a humort • 95
A hókorszak • 102
Hóemberségből példát... • 105
Magyarország és Hóhaza,
avagy az annexió • 110
Mezítláb a parkban • 114

VII. A NAGY KELET-EURÓPAI SZAKADÉK
Melyik sünhöz tartozol? • 119
Popescu Erzsi áthidal • 121
Hídelmélet – szakadék fölött • 121
Apartheid a hídon • 122
A fekete humor – és a sötét valóság • 124

VIII. PÉNZÜGYI FÜGGELÉK
Pénzügyi tájékoztató • 132
Pénzügyi induló • 134
Megoldások • 133–137

Látogatások száma 2013. 11. 09. óta:
23495