@    
Látogatások száma 2011. április 10- től:
33144
Ismerd meg a szerzőt:


5. kiadás: 2013


4. magyar kiadás, 2011


2011


3. kiadás: 2008


Román ny.: 2008


2. kiadás: 2001


Első kiadás: 2000



Megrendelhető innen:
SZÉKELY JERUZSÁLEM
Esszéregény az identitásról
A könyv fotóiból készült kiállítás
a Frankfurti Könyvvásáron

Kovács István unitárius lelkész:

A Székely Jeruzsálem, esszéregény az identitásról önmeghatározó mű, amelyet talán nehéz is belesorolni műfajilag valahová. Én, amikor elolvastam, egy reveláció-élményem volt, és úgy éreztem, hogy előtte valamit nem tudtam Erdélyről. És ennek a műnek köszönhetően valami olyan mély rétegei szakadtak fel az erdélyi valóságnak, az erdélyi identitásnak, amelyekről – mindazonáltal, hogy itt élek, mindazonáltal hogy unitárius lelkész vagyok, hogy az erdélyi vallásokhoz, az erdélyi aspirációkhoz közöm van, szívügyem – , mégis ennyire szublimáltan, ennyire személyesen és ennyire egyetemesen ezt megfogalmazva még nem találtam.

Mondhatnám azt, hogy egy posztmodern mű, amely mű az által fogalmazza, ragadja meg az egyetemest, hogy tudja: nincs objektív történelem, csak történetek vannak. Történetek, amelyek vagy hitelesek, vagy nem, és ezek a történetek a maguk mozaikjából összerakják az egyetemest, és kimondják a kimondhatatlant. Kimondják azt, amit a szociográfiai dokumentum-regény vagy más műfajban csak erőltetve, csak közvetve, metaforákkal képes elmondani a szerző.

Egy mű, amely, úgy érzem, hogy minden erdélyi ember számára házi feladat elolvasni. Hogy megismerjük önmagunkat, hogy megtanuljunk önmagunkkal és önmagunk múltjával szemben tisztességesek és becsületesek lenni. Amit igazán nagyra tartok ebben a műben, az a gyermeki őszinteség és ugyanakkor bölcs kíméletesség, amivel összesimul e két princípium simogatásában ez a valóság, amiről ír. Itt van az a valóság, és az a kegyetlenül kimondott igazság, amely a saját létemhez, saját családomhoz, saját közösségemhez való, időnként fájdalmas, időnként kritikus valóság kimondására késztet, azzal a küldetéstudattal is, hogy ezt én kell kimondjam, mármint Szávai Géza kell kimondja, mert miként a nagyanyja annak idején elfogadta a családdal kapcsolatos kínos dolgokat azért, mert egyfajta intimitási körön belülről jött mindaz, amit elmondott, úgy ez az erdélyi közösség is elfogadja, mert belülről jön, velünk együtt élte meg, mert a szeretet mondatja ki vele azokat a kemény, kritikus dolgokat is, amiket ki kell mondani.

És a magyarsággal is: én úgy érzem, hogy ez az a profétikus küldetés, amire pap, író, értelmiségi ember egyedül vállalkozhat, hogy időszerűtlenül, a felhajtó erőkkel dacolva időnként kimondja azokat az igazságokat, amelyek nem népszerűek, amelyek időnként ünneprontóak, amelyeket időnként nem fogad ünnepelve a saját közössége. Mert nem fogadja ünnepelve a kritikát, a mélymagyar, torzmagyar, ilyen-olyan magyar megnyilvánulásokkal szemben. De ha mégis felnő ahhoz, hogy el tudja fogadni, akkor ez az egyetlen út a jobbuláshoz, a megváltáshoz.

Én köszönöm, hogy van ez a mű, köszönöm, hogy alkalmunk van elolvasni, köszönöm, hogy itt van közöttünk Szávai Géza, itt van az író, hogy beszéljen, és kérem, hogy szólaljon meg az író, a toll sercegésén túl, a maga emberi hangján. (Elhangzott a sepsiszentgyörgyi találkozón, 20011. november 11-én)

Forrás: (Sepsiszentgyörgy)
2010-11-11


VISSZA

Lapozz bele a könyvbe:

Bevezetés

Saját arcunk

Történelmietlen sorok a lelkiismeretről

Egy az Isten - akit keressünk

Egy táj megközelítése

Emberek - történelmen kívül

Egy táj a történelemben

Tragédiák és komédiák a világ közepén

Keletről a fény

Földhözragadt csoda

Ézsaiás 56

A conscientia határai

A kötődés körei

Istenek, emberek, gyerekek

"Fenekéből minden fundamentumot felhántak"

Huszadik századi metaforák, mítoszok, kalkulusok

Könyörgés fegyver ellen

A személyesség határai