Ismerd meg a szerzőt:
5. kiadás: 2013
4. magyar kiadás, 2011
2011
3. kiadás: 2008
Román ny.: 2008
2. kiadás: 2001
Első kiadás: 2000
Megrendelhető innen:
|
Valachi Anna: „Idegen lény sorsához kötődni”
Székely Jeruzsálem címmel a PONT Kiadónál jelent meg Szávai Géza esszéregénye egy különleges vallást választott erdélyi közösség, a magát „lelki zsidónak” nevező székely szombatos népcsoport több évszázados, hányatott történetéről. A szerző személyes élményei és kutatásai tükrében állított emléket tragikus sorsú földijeinek, akik a huszadik század végén Ceausescu faluromboló akciója következtében végképp hontalanná váltak és szétszóródásra ítéltettek.
- Hogyan bukkant a témájára?
- Székelyföldön születtem, a Küsmőd „vize mellett”; ennek 17 kilométer hosszú völgyében élt a XVI. században Péchi Simon által alapított vallást gyakorló, úgynevezett lelki zsidók utolsó közössége is. A völgy öt falujában hat vallás élt békésen egymás mellett. Bözödújfalut az erdélyi köznyelvben és az irodalomban is Székely Jeruzsálemként emlegették. Gyerekkorom óta izgatta a képzeletemet: vajon miért hívják így ezt a települést - s a kamaszok rögeszmés, makacs elszántságával racionális magyarázatot kerestem. Úgy véltem, a szombatosok valamilyen szakrális titok tudóiként vették föl a zsidó vallást, föltehetően abban a meggyőződésben, hogy az ő földjükre fog visszatérni a Messiás. Elhatároztam, hogy topológiailag is megkeresem a Székely Betlehemet. Nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet, és mint egy nyomkereső detektív, aprólékosan föltérképeztem a falu környékét. A filmek egy része azóta elveszett, de a könyvben is közölt felvételeken sikerült megőrizni a föld színéről ótestamentumi kegyetlenséggel eltörölt régi Bözödújfalut, mely Ceausescu faluromboló politikájának esett áldozatául. A lelki zsidók addigra szétszóródtak a világban: volt, aki a háború idején Auschwitzban osztozott a „biológiai” zsidók sorsában, sokan pedig emigráltak; a hatvanas-hetvenes évek végén már csak néhány öregasszony tartotta a hitét. Amikor elárasztották vízzel a völgyet, a maradék szombatosokat egy közeli kisváros panelsorába költöztették, amit a benne lakók is úgy hívnak, hogy a „bözödújfalusi gettó”. Két éve mutattam be az akkor még készülő könyv fotóit a Frankfurti Könyvvásáron, ahol sikerült fölkelteni a külföldiek érdeklődését a Székely Jeruzsálem története iránt. Azóta is folyamatosan érdeklődnek, mikor jelenik meg a könyv világnyelven. Nagy örömömre már készül a német fordítás.
- Kötetét nemcsak a párját ritkító dokumentumfotó-illusztráció, hanem a kollektív történelem szubjektív feldolgozása is egyedivé teszi. Hogyan ismerte meg az előző nemzedékek szájhagyományában élő történeteket?
- Szerencsémre a nagyapám annak idején mindig magával vitt az ismerőseihez, az öregek előttem beszélgettek, úgyhogy már gimnazista koromban rengeteg jegyzetet készíthettem, sokat fényképeztem, és természetesen végigolvastam a téma irodalmát. Ezt a szerteágazó, a kívülállók számára nehezen megmagyarázható négyszáz éves történetet csak így lehetett alaposan megismerni. A továbbadás viszont kockázatos vállalkozásnak bizonyult, hiszen ha az ember őszintén és konkrétan akar beszélni egy közösségről, nem intimpistáskodhat mások magánéletében, kizárólag a maga és családja történetéről beszélhet - ám a rokonai nem szokták ezért megdicsérni az írót. Biztos vagyok abban, hogy anyám, aki most olvassa Erdélyben a könyvet, sír és dühöng az őszinteségem miatt. Tudniillik olyan esszéregényt írtam az identitásról, amelynek minden egyes mozzanata igaz.
- Miért fontos - a történelmi tisztánlátás igényén túl - a székely szombatosok hitvallását széles körben megismertetni?
- Mert a mi alakuló európai identitásunk szempontjából roppant fontosak azok a közérzeti, gondolati, szellemi hagyományok, amelyeket az erdélyi tolerancia kidolgozott; ezek jelenthetnék ugyanis az előképét egy mellérendeléses rendszerben elképzelt Európának. Erről nem mondhatunk le. Most ugyanis, Európába tagozódva, olyan léptékű történelmi kihívás előtt állunk, mint utoljára ezer évvel ezelőtt, a kereszténység fölvétele, vagy később, a reformáció idején. Fontos feladatunk az ezredfordulón, hogy saját régi, pozitív hagyományainkhoz asszimiláljuk magunkat. Bözödújfaluban például nem az számított, milyen vallású valaki, csak az, hogy istenfélő ember legyen. A lelki zsidók hitvallása a korábbi századokban hihetetlenül gyorsan hódított, mert a tragikus felhangú, komor magyar közösségi életérzés számára a székely szombatosok derűsebb bibliaértelmezése rokonszenves volt. Ők „vidám szívvel, víg zengéssel” dicsérték az Urat, hiszen nem azért születtünk a földre, hogy szenvedjünk. Fontos volna nekünk is megtenni ezt a közérzetbeli váltást.
- Milyen a könyvészeti remeknek is beillő kötet visszhangja?
- Az utóbbi hetekben több személyes és intim beszélgetést folytattam - néha számomra addig ismeretlen emberekkel -, mint az elmúlt harminc évben bármikor. Talán azért, mert ebben a könyvben elmentem, inkább az őszinteség, mintsem a „pszichologizálás” olyan fokáig, hogy ki kellett mondanom, le kellett írnom az emberi lét egyik alapvető parancsát, mely így hangzik: idegen lény sorsához kell kötődni! Paradoxon, de igaz: ha meg akarunk maradni emberként ezen a földön, akkor mindenkinek egy idegen lényhez - egy férfinak egy tőle vérségileg idegen lényhez: egy nőhöz - kell kötődnie, így jöhet csak létre egy új individuum. Az idegen elfogadása tehát a továbbélés záloga. (Fotó: Horváth Dávid)
Forrás: In: Népszava (Budapest)
2001-04-04
VISSZA
|
|
Lapozz bele a könyvbe:
Bevezetés
Saját arcunk
Történelmietlen sorok a lelkiismeretről
Egy az Isten - akit keressünk
Egy táj megközelítése
Emberek - történelmen kívül
Egy táj a történelemben
Tragédiák és komédiák a világ közepén
Keletről a fény
Földhözragadt csoda
Ézsaiás 56
A conscientia határai
A kötődés körei
Istenek, emberek, gyerekek
"Fenekéből minden fundamentumot felhántak"
Huszadik századi metaforák, mítoszok, kalkulusok
Könyörgés fegyver ellen
A személyesség határai
|
