VALAKI ÁTMENT A HAVON
- kisregények és nagyregények -
Látogatások száma 2008. 10. 27. óta:
11897
Ismerd meg a szerzőt:



"A regényt nem a felhasznált szavak – nyelvi anyag – mennyisége teszi regénnyé. Egy golyó, egy nyílvesszo, egy park, egy hópehely ..."

"Mint tudják, uraim, nem kedvelem a regényírókat (...), de el kell ismernem, könnyebb Tannenbergben vagy másutt két golyót követni, mint harmincezret. Két golyó egy vagy két, jól regényesítheto, történetet üt – harmincezer golyó csak kikövetkeztetett, ezért sematikus történetet éget.

Ekként állván a dolog, akkor pediglen vagy abba kell hagyni a regényírást, vagy meg kell változtatni a regény fogalmát."


Megrendelhető innen:
...ÉS LÁM: MEGÉRKEZETT

2008 – Ünnepi Könyvhétre hirdettük (szerepelt a könyvheti listán), de nyomdai gondok miatt késve (július végén) jelent meg. Így aztán ez a site az elmaradt könyvbemutatót is pótolni hivatott…
Fekete J. József: A regény fogalmának átértelmezése

Nyomban tudtam, hogy valamiféle csalafintaság rejtőzik Szávai Géza Valaki átment a havon című könyvében, hiszen alcíme kisregényeket és nagyregényeket ígér. A használatban lévő regénypoétikák és eddigi tapasztalatunk alapján nehezen képzelhető el, hogy alig százhatvan könyvoldalon egynél több kis- vagy nagyregény elférjen. De már az alcímtől fogva szimpatikusnak tűnt a dolog, végül meg az is kiderült, hogy bizony sok életregény elfér nagyon kevés helyen, akár egyetlen mondatban, sőt, talán azokból az életregényekből van több, amelyeket egyetlen mondat se örökít meg, hanem valahol ott őrzi őket az örök emlékezet a pitagoreusok által kifundált tizedik bolygó, az Antichton temetőjében.

Ha nagyon egyszerűsítjük a képletet, Szávai Géza ebben a könyvében egy olyan lehetséges regénypoétikára teremtett példát, amelynek öt alappillére a következő: 1. minden emberélet egy életregény; 2. egyebünk sincs, csak történeteink; 3. történeteink belevesznek a semmibe; 4. „elképzelhető, tehát van”, 5. „a regényt nem a felhasznált szavak – nyelvi anyag – mennyisége teszi regénnyé”. Ha az alaptételek mellett haladunk, nyilvánvalóvá lesz, hogy egyetlen embernek nem egyetlen kerek története van, hanem több, s azok számtalan szálon indáznak, és egyetlen szál se köthető el, vagy hagyható figyelmen kívül, ugyanis az egyetlen ember történetei más emberek történeteibe is beletükröződnek, s az idő folyamán a legkülönbözőbb alkalmakkor és pillanatokban vetülnek egymásra vagy újra egymásra, hogy újabb teret nyissanak az elbeszélhetőség csábításának, az elbeszélhetetlenség cáfolását célzó igyekezetnek, az epika eszközein kívüli elbeszélési módok kísértésének.

Ha az olvasó a szerző legutóbbi, a közönség és a kritika osztatlan elismerésében ünnepelt Aletta bárkája című regénye felől közelít a Valaki átment a havon kötethez, bizony nem azt kapja, amire számított. Az Aletta bárkája ugyanis szabályos vonalvezetésű történeti szerkezetre épül, remekül eltalált lírai hangfekvésben tár elénk sorsokat, amelyek függetlenül attól, hogy az ajánláson kívül magyar vonatkozása csak annyiban van a műnek, hogy magyarul íródott, nagyszerű kortárs magyar regényként olvasható, s méltán lett népszerű. Amikor a Valaki átment a havon-t kezdjük olvasni, korábbi tapasztalatainkból csupán annyi jön át, hogy Szávai Géza pompás mondatokat ír, hogy ebben a könyvben az előzőhöz képest közelebb fordult Közép-Kelet-Európához, és hogy a hímtag mérete továbbra se elhanyagolandó tényező az elbeszélés menetét illetően.

Magától adódik a kérdés, a jó mondatokból lehet-e regény? Általában nem feltétlenül, de lehet, ez a könyv is igazolja. Ezt előre kell bocsátanom, hogy kitartásra buzdítsam az olvasót, ugyanis a könyv elején úgy tűnik, az elbeszélő nem találja azt az árnyas, apró kaviccsal leszórt ösvényt, amelyen a történet nyomába eredhetne. Úgy tűnik, hogy a történet elbeszélője, Herbert Quain, az íráskényszeres ír férfiú Az elágazó ösvények kertjében megteremtőjét, Borges mestert követi, és útközben lejegyzi tépelődéseit az időről, az erkölcsről, a megfigyelésekről, a tapasztalásról, a nyelvről, a történésekről és a történetekről, az elbeszélhetőségről, a pontosságról, a pontatlanságról, a gyermekkorról, a szerelemről, az álomról, a megidéződésről, az emberi élet regényszerűségéről, a történetek és életek elillanásáról, a pontosságról, hitelességről és igazságról, a háborúról, a létről és a nemlétről, a szülői szeretetről és szeretetlenségről. Valahová abba az irányba mutat ez az írásmód, amit Szentkuthy nyitott meg a magyar irodalomban a megfigyelés, érzékelés és fikció, avagy tény–téma–hangulat hármasságára építő regénytípus felé. Szávai kis- és nagyregényei se nyelvükben, se poétikájukban, se szándékukban nem követik Szentkuthyt, de mégis az ő nyomdokában haladnak: szembeötlő Szávai egymondatos regényének és Szentkuthy egyetlen metaforájának egybecsengése. A Családregény csupán ennyi: „Ha egy gyerek csak úgy előmbe állna, és azt mondaná: APÁM” – és a mondat végéről hiányzik a pont, tehát a családregény folytatható. Szentkuthy Egyetlen metafora felé könyvének utolsó két mondatában tökéletesen tükröződik vissza Szávai regénye: „Egyetlen metafora felé? Vajon nem éppen a fordítottja lesz-e a sorsom: milljó metafora felől egyetlen – ember felé?”

Az egymásba tükröződés az elbeszélő alakjában is fontos funkciót tölt be, hiszen Szávai Herbert Quainje nem lehet azonos Borges Herbert Quainjével – ezért is beszél kezdetben harmadik személyben magáról –, csupán annak a műbe áttükröződő sziluettjével, akinek életrajzot kell teremteni. S ezt teszi Szávai Géza: a kezdetben szétszórtnak tűnő, egymástól elhatárolódó fragmentumok szinte észrevétlenül átrendeződnek, mintha valaki árnyalatnyit elmozdította volna a kaleidoszkóp hengerét, amibe az olvasó éppen beletekintett, s a könyv mértani középpontjától egyszerre bontakozni kezd egy hagyományosan elbeszélt élettörténet, amelyben helyére kerülnek a barátságok, szerelmek, háborúk, halálok, utazások, megtorpanások, filozofikus futamok, hangulatok, érzelmek. Ennek az összefüggő elbeszélésnek a vége táján mondja az elbeszélő: „A legesetlenebb hír is: micsoda háttér! Micsoda regények!” Akár ebben a könyvben: részleteiben minden szinte semlegesnek tűnik, végül pedig valami módon szívszorítóvá áll össze az egész.

Nem tudom, valóban átértelmezi-e ez a könyv a regény fogalmát, minden esetre más, mint amilyen az Aletta bárkája volt, de legalább akkora remeklés, sőt, mintha még közelebb férkőzött volna a szívemhez. De ez már tényleg csak ízlés kérdése.

Forrás: ÚJ KÖNYVPIAC
2009-01-29


VISSZA

Lapozz bele a könyvbe:

REGÉNYMUTATÓ

A könyv tíz részből áll, ezek címét a TARTALOM (halványan) számozva sorolja. Minden részben található regény, olykor több is...

(1)
Helga, hull a hó
7
[A tizedik bolygóról nézvést a nyelv]
8
Helga, hull hó
9
[A tizedik bolygóról nézvést a hús]
12
Madárregény
13

(2)
Szívünket átlőtte az idő
avagy
A hóemberek meggyilkolása
16
Megfigyelni a Habsburg császárt
– történelmi regény –
28
Aki nem ölt
– kisregény –
30
Valószínűségi labirintus
– bunügy(i regény) –
33
Aki nem ölt/akit nem öltek meg
– életregény –
37
Akit megöltek
39
Ébren álmodom
xxx
41

(3)
Családregény
42

(4)
Körbelőtt történet
43
[A tizedik bolygóról nézvést a Föld]
43
Helga, hull a hó
44
[A tizedik bolygó temetőjében: pitagoreusok]
45
[Táj – a tizedik bolygóról nézvést]
45
Helga, hull a hó
46
[Táj – a tizedik bolygóról nézvést]
46
Muskátli a jégkunyhó ablakában
47
Abszolút tükör, Tannenberg
– nagyregény –
50
Aki öl
– ébren álmodom –
52

(5)
Csodálatos országok
I. Apaország
55
II. Színes fonalak
58
III. Felhőképek
59
IV. Kamaszkorom kisvárosa
61
Abszolút tükör
– Einstein és Ehrenfest eszmei kísérlete –
63
Fél öngyilkosság
– töredék –
65
Életidők józansága
66

(6)
Közvetlenül ébredések után
– regényfolyam –
69

(7)
Kimerítve
– életregények –
70

(8)
Fél élet
– töredék –
73

(9)
Titkaink hátországa
74

(10)
Emberarchívum
– Szuma Kuang végtelen regénye –
143
Csodálatos országok
146
Egy gyerek azt mondta: apám
– Leányregény –
148