Ismerd meg a szerzőt: |
MAKÁMASZÚTRA Kisregények és nagyregények az ideiglenes emberi érintkezések zónájából |
|
|||||||
![]() A Káma Szútra közismert, prózában írt mű a szerelemről, a makáma pedig olykor rímeket is használó prózai elbeszélés. Makámában mesélték-írták például az Ezeregyéjszaka történeteit – ahogyan erre Szávai Géza MAKÁMASZÚTRA című regényének egyik szereplője is emlékeztet. Épp csak ő rímnek tekint mindent, ami a világban, az emberi sorsokban ismétlődik, összecseng, egyik a másikra utal. A MAKÁMASZÚTRA: egymással akár több emberöltő távolságból is „rímelő” emberi életek – évszázadnyi történetfolyam – foglalata. Párhuzamosan futó, vagy egymást keresztező életutak, egymásnak feszülő szenvedélyek, történetek, melyek együtt: történelemmé állnak össze. És hogy miként érintkeznek, „állnak össze” emberek, mikor az éppen zord történelemnek kiszolgáltatva a testükön kívül semmijük nem marad? Amikor már csak azt kísérelhetik meg „elolvasni”, hogy – sors, természet által – mi van a testükbe írva? Regénybe rendeződő emberi sors-olvasatok foglalata Szávai Géza nagy ívű, szókimondó könyve. Megrendelhető innen: |
![]()
|
LAPOZZ BELE A REGÉNYBE: (A MAKÁMASZÚTRA öt könyvből áll, a könyvek címére kattintva olvasható az illető könyv tartalomjegyzéke) __________________________________ ________________________________ ____________________________________ ___________________________________________ ÖT FORDULATOK KÖNYVE 1. fejezet EGY KÖNNYCSEPP HATÁRAI A bejárat melletti szoba • 403 Vélelmezett határon • 409 2. fejezet FELTÁRULKOZÁSOK A nagymama tündöklése • 413 Édesanyám bukása • 416 A fél kezem • 419 Apák csukott könyve • 424 3. fejezet HALÁL ELŐTT FELAJZOTTAN Egyvalaki • 431 Egymás előtt meghajolva (Szerelem-szútra) • 435 4. fejezet UTÓDAIM VÉGEZETÉIG Szerelmes Münchausen (Szútra) • 441 Begyűjtés (Szútra) • 443 Visszadatált fogamzásom • 444 Látogatások száma 2017. 01. 04. óta: 26286 |